Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Távozik Tímár Krisztián

A mai naptól már nem Tímár Krisztián az ETO FC Győr vezetőedzője. A klub vezetősége kedden azonnali hatállyal szerződét bontott a szakemberrel. Helyét Antonio Munoz veszi át, aki eddig a harmadosztályú ETO Akadémiát irányította.

Távozik Tímár Krisztián

A téli szünetben többször is megbeszéltük, hogy mit akarunk másképp látni, hol szeretnénk fejlődni. A tavaszi szezon 8 fordulója után és a válogatott szünet előtt az új sportigazgatóval közösen értékeltük a stáb és a csapat teljesítményét. Megállapítottuk, hogy a korábbi problémák továbbra is jelen vannak, sőt, még rosszabbodtak is, különösen a saját stadionunkban nyújtott teljesítményt illetően. Az idei szezon hazai mérlege elfogadhatatlan egy olyan klubtól, mint az ETO, amelynek rangja és ambíciói vannak – mondta Jan Van Daele ügyvezető.

Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt új impulzusokra van szükség, hogy a klub DNS-ének megfelelően fejlődjön a játék és a csapat – folytatta az ügyvezető. - Ezért döntöttünk úgy, hogy Antonio Munozt nevezzük ki az együttes vezetőedzőjének, hiszen úgy véljük, kellőképp ismeri a klubot és az ETO iránti szenvedélye, a szakértelmével kombinálva megfelelő a csapathoz, és ahhoz az ambícióhoz, hogy a közeljövőben versenyképes gárdát építsünk. Segítségére lesz az ETO korábbi bajnok labdarúgója, Lipták Zoltán, aki nagyon jól ismeri a csapatot és a klubot.

Tímár Krisztián tavaly júliusban érkezett az ETO FC Győrhöz, ahol Klausz Lászlót váltotta. Tímár 28 bajnoki mérkőzésen vezette a csapatot, amelyeken 10 győzelem mellett kilenc vereség és kilenc döntetlen a mérlege, emellett a Magyar Kupában három találkozón két győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett a csapat. A 43 éves magyar vezetőedző szerződése eredetileg 2024 júniusáig volt érvényes.

Tímár Krisztián a következőképp búcsúzott:

- Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy klub vezetőedzője lehettem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi voltunk a legfiatalabb csapat az NB II-ben, azt gondolom, ez a magyar futball érdekeit is szolgálta. Köszönöm a játékosok hozzáállását, biztos vagyok benne, hogy több fiatal játékosról hallunk még. Sok sikert kívánok az ETO-nak a jövőben!

Tímár Krisztiánnak köszönjük a klubért elvégzett munkáját, a további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!

További híreink

Akár másképp is alakulhatott volna

Akár másképp is alakulhatott volna

Az elmúlt évhez hasonlóan ismét bajnoki döntőbe jutott az ETO FC női labdarúgócsapata. A finálé első összecsapásán együttesünk közel állt a meglepetéseredmény eléréséhez, de néhány vitatható ítélet után a győri zöld-fehérek végül vesztesen hagyták el a Groupama Arénát.

Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Nem sok hiányzott a bravúrhoz

A Simple Női Liga bajnoki döntőjének első összecsapásán a Ferencváros vendégeként lépett pályára az ETO FC. A két győzelemig zajló párharc első felvonásán csapatunk 1-0 arányú vereséget szenvedett.

Emlékezetes szezonzáró

Emlékezetes szezonzáró

A hétvégi zárófordulóban NB II-es csapatunk döntetlent ért el a Csákvár ellen. A találkozó nem csak azért marad emlékezetes, mert Priskin Tamás a klub legendája utoljára lépett pályára zöld-fehérben, hanem mert egy új név került fel az ETO gólszerzőinek hosszú listájára.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink