Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Zöld-fehér rangadó következik

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadja a Szombathelyi Haladást az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 14 órától az ETO Stadionban. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!

Zöld-fehér rangadó következik

Az előző fordulóban Szegeden lépett pályára együttesünk, ahol a hajráig ugyan zsebben volt a három pont, ám a 88. percben egyenlíteni tudtak a házigazdák. Értékesnek mondható az egy pont Szegeden, hiszen egy élcsapat otthonában sikerült begyűjteni, ám mégis keserű szájízzel térhettünk haza. Most vasárnap újabb komoly feladat vár Tímár Krisztián csapatára, ami rangadón lép pályára, és a nagy vetélytárs Haladást fogadja. A szombathelyi gárda eddigi huszonegy mérkőzéséből kilencet megnyert, ötször játszott döntetlent, illetve hét alkalommal szenvedett vereséget. Az így megszerzett harminckét pontjával közvetlen előttünk, a 7. helyen áll a tabellán. Hazai pályán egyértelműen a győzelem lesz a cél, aminek érdekében a szakmai stáb kellőképp feltérképezte az ellenfelet. 

A szegedi mérkőzés nagyrészével elégedett vagyok, véleményem szerint az első játékrész az egyik legjobb félidőnk volt eddig a szezonban – kezdte Tímár Krisztián. – Hétvégén azt a szervezettséget és higgadtságot mindenféleképp viszont szeretném látni, ami hétfőn megvolt, emellett a sok tudatos mozgást, ami az első negyvenöt percben jellemző volt ránk. Azt szeretném, hogy ezt minél tovább ki tudjuk tolni. Nyilván minden mérkőzésnek vannak hullámvölgyei, néha az ellenfél fölénk kerekedik, máskor pedig mi kontrolláljuk a játékot, ezt kell több ideig megtartani. Fontos, hogy a kialakított helyzeteinktől ne ijedjünk meg, bátran vállaljuk fel és értékesítsük azokat! A Haladás egy stabil, jó csapat, viszont hazai pályán szeretnénk megnyerni ezt a nyugati rangadót.

További híreink

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Fiatal játékosunk, a 19 esztendős Tóth Rajmund meghosszabbította szerződését csapatunkkal. Egykori akadémistánk 2026 nyaráig írta alá új kontraktusát.

Fölényes hazai győzelem

Fölényes hazai győzelem

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában csapatunk a Vasas otthonában lépett pályára, ahol a hazaiak fölényes győzelmet arattak.

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 17. fordulójában a Csorna látogatott az ETO Parkba, ahol a vendégek már két góllal is vezettek, ám fiataljaink remekül hajráztak, és a ráadásban fordítani tudtak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink