Felkészülés után, bajnoki rajt előtt
Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata a bajnoki rajt előtt. Együttesünk szoros mérkőzésen szenvedett 2-1-es vereséget a szlovák élvonalbeli Zsolna ellen.

Kemény felkészülési időszakon van túl csapatunk, aminek zárásaként múlt szombaton a szlovák elsőosztályú Zsolna ellen játszott edzőmérkőzést. A találkozón a mieink szereztek vezetést az első félidőben, miután Fodor érkezett remek ütemben egy szögletre, kapáslövésébe még egy vendégjátékos belekapott, ami így a hálóba perdült. A második játékrészben egyenlítettek, majd az utolsó pillanatban a győzelmet is megszerezték a szlovákok. Összességében egy nagyon hasznos kilencven perc volt a csapat számára, ami már teljes egészében a Szeged elleni bajnoki rajtra koncentrál.
- A hétvégi mérkőzésen látszott, hogy egy jó csapattal találkoztunk, nem véletlenül szerepelnek a szlovák élvonalban – kezdte Fodor Ferenc. – Azt gondolom, jó erőfelmérő volt számunkra. Sajnos két pontrúgás után tudott megverni minket a Zsolna, de a meccs képe azt mutatta, hogy mezőnyben kiegyenlített volt a játék, talán igazságosabb lett volna a döntetlen, mivel voltak a meccsnek olyan periódusai, amikor föléjük kerekedtünk, de ezeknek a kilencven perceknek nem is leginkább az eredmény a lényege. Véleményem szerint, sokat fogunk tudni előre lépni, ha a támadásainkat nagyobb százalékban ki tudjuk használni a bajnokság során. A felkészülésünk a célját abszolút elérte, nagyon kemény napok, hetek vannak mögöttünk. Rengeteget edzettünk, gyakoroltunk, készültünk a szezonra, emellett az új játékosok beilleszkedése is jól sikerült, mindenki nagyon segítőkész volt velük. Az egész csapat jól beleállt a munkába, mindenki nagyon készül már a rajtra.