Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Elismerések a női csapatnak!

Az év elején hagyományosan összegzik a sportban az elmúlt esztendő eredményeit, és a legjobbakat köszöntik a különböző gálákon. A 2022-es teljesítménye alapján, az ETO FC Győr női labdarúgócsapata két nívós vetélkedésen is a legjobbak között végzett.

Elismerések a női csapatnak!

A tavalyi évben, Magyar Kupa győzelmével, valamint az NB I-es bajnokságban elért ezüstérmével, duplán is sporttörténelmet írt az ETO FC női együttese. Ezt a kiemelkedő produkciót a régióban is díjazták a döntéshozók, hiszen a megyei napilap, a Kisalföld, amely immáron 1980 óta válassza meg Győr-Moson-Sopron legjobbjait az egyéni és a csapatsportágakban, az női kosárlabda Euroliga-győztes Sopron Basket és a női kézilabda Bajnokok Ligája ezüstérmes Audi ETO KC mögött, a harmadik helyre rangsorolta az ETO FC Győr női labdarúgócsapatát. 

A másik elismerésre, kitüntetésre, hétfőn este kerül sor majd, a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében megrendezendő Év Sportolói Gálaesten, a város legjobb eredményt elért csapatai között köszöntik majd az ETO-s hölgyeket.

Hangsúlyozandó, hogy mindkét elismerést, története során először érdemelte ki eredményeivel, az ETO FC női labdarúgócsapata, amely egyébként az idei szezon félidejében is bajnoki döntős helyen áll a táblázaton.

További híreink

Döntetlen a cseh rekordbajnok ellen

Döntetlen a cseh rekordbajnok ellen

Újabb felkészülési mérkőzésen van túl az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, ahol a Bajnokok Ligája főtáblás és a cseh rekordbajnok Sparta Praha együttese ellen 1-1-es döntetlenre végzet Znojmo-ban.

Időben váltott sportágat Vida Boglárka - Kisalföld lapszemle

Időben váltott sportágat Vida Boglárka - Kisalföld lapszemle

Az év legjobb sportolóinak, felfedezettjeinek névsorában manapság még hiába keresnénk Vida Boglárka nevét. De a 19. életévét március végén betöltő ETO-futballista kortársaival a legjobb úton van afelé, hogy előbb-utóbb a legnépszerűbb sportág női szakágából is kandidáljanak képviselőket.

Kocsán triplával debütált

Kocsán triplával debütált

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata is. Hölgyeink a szintén élvonalbeli MOL Fehérvár FC vendégeként léptek pályára, és kétszer ötven perces meccsen magabiztos győzelmet arattak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink