Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

A harmadik edzőmeccsre készülünk

Túl van a téli felkészülési időszak második hetén az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünkre hétvégén újabb edzőmérkőzés vár, ami ezúttal a szlovák másodosztályban szereplő KFC Komarnoval találkozik szombaton 11 órától Gyirmóton.

A harmadik edzőmeccsre készülünk

A hét közepén egy felkészülési mérkőzést már játszott az ETO FC, akkor a szintén másodosztályú Gyirmót vendégeként végzett 1-1-es döntetlenre. Szombaton újabb kilencven perc vár a csapatra, ezúttal a szlovák második ligás Komarnoval találkoznak Priskinék. A heti munka a tervek szerint alakult, Tímár Krisztián vezetőedző reméli, hogy a hétvégén már egyre több dolog köszön vissza a pályán az edzéseken gyakoroltakból.

 - Jelenleg a felkészülés második hetében járunk, ahol már túl vagyunk két mérkőzésen. A keret egyik fele a hétközi meccsen hatvan, a másik fele pedig harminc percet játszott, most hétvégén megfordítjuk ezt, hogy mindenki megkapja a kellő meccsterhelést. Közben rengeteget gyakorlunk, próbálunk előre lépni támadásban és védekezésben egyaránt. Azt gondolom, a hétvégi mérkőzés is azt a célt fogja szolgálni, hogy ne csak erőnléti szempontból, hanem csapatjátékban is fejlődjünk. Reményeim szerint sikerül sok helyzetet kialakítani, hátul stabilak leszünk, elöl pedig eredményesek tudunk lenni – mondta Tímár Krisztián.

További híreink

A Haladás elvitte a három pontot

A Haladás elvitte a három pontot

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadta a Szombathelyi Haladás gárdáját az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol már az első félidőben kialakult a végeredmény, a vendégek kétgólos győzelmet arattak.

Zöld-fehér rangadó következik

Zöld-fehér rangadó következik

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadja a Szombathelyi Haladást az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 14 órától az ETO Stadionban. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!

Vincze Soroksáron folytatja

Vincze Soroksáron folytatja

Távozik csapatunktól Vincze Ádám, aki összesen 35 mérkőzésen lépett pályára ETO-mezben, melyeken egy gólt szerzett. Ádámnak sok sikert kívánunk a további pályafutásához!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink