Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Tavasszal tovább a megkezdett úton!

Az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia remekül zárta a harmadosztályú bajnokság őszi idényét, ugyanis fiataljaink az utolsó négy mérkőzésük után egyaránt három ponttal gazdagodtak.

Tavasszal tovább a megkezdett úton!

A tabella 7. helyén telelő ETO Akadémia összességében jó szezont tudhat maga mögött. Fiataljaink két győzelemmel indítottak július végén, és augusztus elején, majd vereséget szenvedtek a Puskás Akadémia második csapatától, amit három 2-2-es döntetlen követett. Ezután volt egy kisebb hullámvölgy, majd az utolsó tíz mérkőzésükből hetet megnyertek, kétszer játszottak döntetlent, és mindössze csak egy alkalommal hagyták el pont nélkül a pályát. A szezon során megszerzett harmincöt pontjuknak köszönhetően a táblázat első feléből várhatják a folytatást. Sok fiatal ebben a szezonban mutatkozott be a felnőttek között, ám ez nem látszódott a pályán, mindenki bizonyította, hogy lehet rá építeni a jövőben. A csapat legeredményesebb játékosa Szabó Tamás volt az ősszel, a középpályás tíz alkalommal volt eredményes. A házi góllövőlista második helyén a mindössze 17 esztendős Huszár Marcell végzett hat találattal, míg a dobogó harmadik fokára Hanzli Péter ért fel öt góllal. Az akadémiai csapatban kezdte meg a szezont Lacza Alex, aki nyolc alkalommal játszott a harmadosztályban, ám hatszor pályára lépett már az NB II-es együttesben is, ahol megszerezte első gólját. A szakmai stáb célja a tavaszra, hogy újabb tehetséges játékosokat építsen be a csapatba, és továbbra is azt az eredményes játékot mutassák be a fiatalok, amit tettek különösen a szezon végén.

Úgy gondolom, a szezon vége nagyon jól sikerült a csapat számára, a játékosok minden mérkőzésen remekül futballoztak – kezdte Antonio Munoz. – Nagyon fontos volt, hogy jó játékot tudtunk bemutatni, de tudjuk, hogy sokat kell még javulnunk, különösen védekezésben. Minden találkozón hét-nyolc 19 év alatti játékos szerepelt, ami nagyon jót tesz mind a fiatalok, mind pedig az ETO jövőjének. Egyénileg és csapatszinten is elégedett vagyok a srácok fejlődésével, a jövőben ugyanilyen keményen fogunk dolgozni annak érdekében, hogy napról napra jobbak legyünk.

További híreink

Szegeden nyitjuk meg a tavaszt

Szegeden nyitjuk meg a tavaszt

Hétfőn kezdetét veszi a Merkantil Bank Liga tavaszi idénye az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata számára, ahol 19 órától a Szeged otthonában lép pályára a bajnoki pontokért. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!

Pályán az akadémisták is

Pályán az akadémisták is

Első felkészülési mérkőzését játszott az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink az osztrák harmadosztályú Wiener Viktória gárdájával találkoznak szombaton 14 órakor Bécsben.

Foci, a meséken keresztül

Foci, a meséken keresztül

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Disney-vel közösen 5-8 éves lányok számára indított nagyszabású grassroots-programot, amely a mozgás és a játék örömére összpontosít.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink