Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Folytatni a jó sorozatot

A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában Budafokra látogat az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol vasárnap 13 órától lép pályára abban a reményben, hogy tovább növeli győzelmei számát. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!

Együttesünk jó formának örvend, ugyanis az utolsó két bajnokiját, és az elsőosztályú Kecskemét elleni MOL Magyar Kupa mérkőzését egyaránt megnyerte. Ezt a sorozatot szeretné folytatni vasárnap Budafokon is. Hétvégi ellenfelünk bizonyára keményen fog küzdeni, ugyanis minden pontra égetően szüksége van, ezért maximális koncentrációt kell mutatni a kilencven perc során. A Budafok eddigi tizennégy mérkőzéséből hármat megnyert, ötször játszott döntetlent, és hat alkalommal szenvedett vereséget. Az így megszerzett tizennégy pontjukkal a tabella 17. pozícióját foglalják el. Tímár Krisztián vezetőedző reméli, hogy játékosai továbbra is azt a teljesítményt nyújtják, mint az elmúlt fordulókban, és a kapu előtt ezúttal is hatékonyak lesznek.

Természetesen szeretnénk idegenben is stabilak lenni, sok helyzetet kialakítani és megnyerni a mérkőzést – kezdte Tímár Krisztián. – Tisztában vagyunk vele, hogy az ellenfélnek is nagyon kellenek a pontok, mivel a hátsó régióban helyezkednek el, de mi a saját játékunkkal akarunk foglalkozni, cél, hogy ráerőltessük az akaratunkat a Budafokra, és így begyűjtsük mind a három pontot.

További híreink

A Haladás elvitte a három pontot

A Haladás elvitte a három pontot

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadta a Szombathelyi Haladás gárdáját az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol már az első félidőben kialakult a végeredmény, a vendégek kétgólos győzelmet arattak.

Zöld-fehér rangadó következik

Zöld-fehér rangadó következik

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadja a Szombathelyi Haladást az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 14 órától az ETO Stadionban. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!

Vincze Soroksáron folytatja

Vincze Soroksáron folytatja

Távozik csapatunktól Vincze Ádám, aki összesen 35 mérkőzésen lépett pályára ETO-mezben, melyeken egy gólt szerzett. Ádámnak sok sikert kívánunk a további pályafutásához!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink