Rangadó hazai pályán
A Simple Női Liga 10. fordulójában rangadón lép pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis hölgyeink az MTK Budapest gárdáját fogadják szombaton 13.30 órától az ETO Park „camping” pályáján.

Női élvonalbeli csapatunk az előző körben Üllőn gyűjtötte be a három pontot, az Astra vendégeként arattak 2-0-s győzelmet. Most hétvégén nagyon kemény kilencven perc vár Süléékre, ugyanis a tabellán ugyanúgy 22 ponttal álló MTK-t fogadják. A fővárosi kék-fehérek eddigi nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek, és egyszer játszottak döntetlent. A lányok keményen készültek egész héten, alaposan feltérképezték az ellenfelet, és bíznak benne, hogy szombaton sikerül jó eredményt elérni, amivel elléphetnek az MTK-tól.
- Természetesen első számú célunk a három pont megszerzése, hiszen ez előnyt jelentene az MTK-val szemben a bajnoki döntőért folyó harcban – kezdte Dörnyei Balázs. – A rutinos és fiatal játékosok elegyét alkotó csapattal fogunk játszani, akik a bajnokságban gólt sem kaptak eddig, tehát nekünk az lenne a feladatunk, hogy megtörjük az ő góltalanságukat. Ehhez fontos lesz a jó helyzetkihasználás és az agresszív játék, illetve, hogy a támadó hármasukat kontroll alatt tudjuk tartani, mert a kapura nagyon veszélyesek. Fontos lesz, hogy jó egyensúly legyen a csapaton belül, tehát a támadójátékunk és a védekezésünk egy egységes egészet mutasson.