A szép gól is kevés volt a pontszerzéshez
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia az előző fordulóban a tabella élmezőnyéhez tartozó Nagykanizsát fogadta, ahol ugyan jó játékot mutattak be fiataljaink, pontot nem sikerült szerezni a jó erőkből álló zalaiak ellen.

Akadémistáink a múlt hévégi, Nagykanizsa elleni mérkőzést jól kezdték, ugyanis nem telt el fél óra a meccsből, mikor sikerült megszerezni a vezetést. a gólt egy gyönyörű támadás végén Hanzli Péter szerezte, aki középen érkezve, bravúros mozdulattal sarkazott a vendégek hálójába. Sajnos a vezető gól megszerzése után nem sokkal emberhátrányba kerültünk, és több mint egy órát tíz emberrel játszva nem sikerült pontot menteni, a rutinos nagykanizsaiak az első félidő legvégén egyenlíteni tudtak, majd a második játékrészben egy büntetőből megnyerték a meccset. A gólszerző elkeseredett az eredmény miatt, ám úgy érzi, a csapat jó úton jár, és már nagyon várják a hétközi, Balatonfüred elleni meccset, hogy javítani tudjanak.
- Tudtuk, hogy az ellenfél ránk fog jönni, az első tizenöt percben keményen kezdik a meccseiket, ettől függetlenül jól játszottunk – kezdte Hanzli Péter. – Teljesen át is vettük az irányítást, amiben a gól is segített, jót tett az én és a csapat önbizalmának is. Ezután a kiállítás eléggé megfogott minket, jó lett volna az első félidőt kihúzni kapott gól nélkül. Sajnos ez nem sikerült, ezzel csökkent az esélyünk a győzelemre, az eredményt szerettük volna megtartani, de nagy volt a nyomás, és sajnos nem jött össze. Szerdán újra mérkőzésünk lesz, ahol szeretnénk begyűjteni a három pontot, és megindulni felfelé.