Vasárnap délelőtt a Nagykanizsa ellen
Az NB III Nyugati csoportjának 9. fordulójában hazai környezetben lép pályára az ETO Akadémia, fiataljaink a tabella első feléhez tartozó Nagykanizsát fogadják vasárnap 11 órától az ETO Park „camping” pályáján.

Akadémistáink két hét kihagyás után lépnek újra pályára, mivel az előző hétvégén a MOL Magyar Kupa mérkőzések miatt nem rendeztek fordulót. Ezalkalommal kemény feladat előtt állnak fiataljaink, ugyanis a jó erőkből álló Nagykanizsa látogat Győrbe. A zala megyeiek eddigi nyolc mérkőzésükből ötöt megnyertek, egyszer játszottak döntetlent és kétszer szenvedtek vereséget. Az így begyűjtött tizenhat pontjukkal a tabella 5. helyén állnak. A csapat kemény munkát végzett az elmúlt két hétben, Antonio Munoz vezetőedző pedig bízik benne, hogy a befektetett munka vasárnap megtérül.
- Nagyon fontos és nehéz mérkőzést játszunk a Nagykanizsa ellen, de sokat gyakoroltuk, hogy mit kell csinálnunk védekezésben és támadásban egyaránt. Ha ugyanazt a munkát tudjuk csinálni, mint edzéseken, akkor úgy gondolom, pozitív eredményt érünk el – mondta Antonio Munoz.