Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Főpróba a Slavia Praha ellen

Újabb felkészülési mérkőzés szerepel az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatának programjában. Hölgyeink ezúttal a Bajnokok Ligája szereplő Slavia Praha ellen lépnek pályára Csehországban szombaton 14 órától.

Főpróba a Slavia Praha ellen

Ismét előkészületi meccsen szerepel női csapatunk, miután hétközben a szintén élvonalbeli MTK-val már megmérkőzött. Akkor sikerült több helyzetet is kialakítani, ám ezek sajnos kimaradtak, így a Lipóton rendezett összecsapáson a fővárosi gárda 1-0-ra győzni tudott. A lányokon érződött az ilyenkor megszokott fáradtság, ám a szakmai stáb tisztában van vele, hogy mik azok a hibák, amiket a bajnoki rajtig még ki kell javítani, és Dörnyei Balázs vezetőedző bízik benne, hogy a cseh gárda elleni főpróbán már mindenki a legjobb arcát mutatja majd.

Ez lesz az utolsó nagy erőpróba a bajnokság kezdete előtt – mondta Dörnyei Balázs. – Jövő héten már frissíteni fogunk, tehát különösebb terhelést akkor már nem kapnak a játékosok. Ez egy nagyon komoly erőfelmérő lesz, olyan csapattal játszunk, amely az elmúlt években többször is a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutott. Jó lett volna, ha a felkészülésünk egy héttel korábbi időszakában játszunk velük, de nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, hiszen eleve nagy dolog, hogy tudunk meccset játszani velük. Nyilván most előtérbe kerül majd a védekezés, de természetesen nem azt tervezzük, hogy beállunk védekezni a Slavia ellen. Nagy fizikai kihívás lesz a játékosoknak, kíváncsi vagyok, hogy milyen eredményt tudunk elérni, holnap már az a csapat fog játszani, amellyel kezdőcsapatként tudunk számolni a jövő heti bajnokin.

További híreink

Kimaradtak a helyzetek

Kimaradtak a helyzetek

Újabb felkészülési mérkőzésen van túl az NB I-ben szereplő ETO FC Győr női labdarúgócsapata. Hölgyeink a szintén élvonalbeli MTK-val találkoztak szerda délután Lipóton, ahol gólnélküli első félidő után az MTK a második félidőben szerzett találatával megnyerte a találkozót.

Ellentétes félidők

Ellentétes félidők

Újabb nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapat. Együttesünk az osztrák elsőosztályú élcsapattal, a First Viennával találkozott, és fordulatos mérkőzésen 5-3-as vereséget szenvedett.

Újabb nemzetközi mérkőzés a hölgyeknek

Újabb nemzetközi mérkőzés a hölgyeknek

Újabb felkészülési mérkőzésen lép pályára az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata. A hölgyek szombaton 11 órától a First Vienna gárdáját fogadják az ETO Park „camping” pályáján.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink