Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Biztos pont a védelemben

Győzelemmel nyitotta a szezont az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ugyanis a nyitófordulóban hazai pályán 1-0 eredménnyel zárta a mérkőzést a Nyíregyháza Spartacus gárdája ellen.

Biztos pont a védelemben

Jól sikerült a kezdés csapatunk számára a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as kiírásában, együttesünk az első fordulóban hazai pályán gyűjtötte be a három pontot a Nyíregyháza ellen. A csapat jó teljesítményt nyújtott a kilencven perc során, már az első félidőben egy szépen lejátszott szöglet után Vitális lövésével megszereztük az előnyt. A második játékrészben is akadtak lehetőségek, ám a Nyíregyháza is dolgozott ki helyzeteket, ezért nagyon oda kellett figyelni a kapunk előtt is. Abban, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozni a mérkőzést, nagy szerepelt játszott a nyáron igazolt Csinger Márk. A fiatal védő, aki első felnőtt bajnoki mérkőzését játszotta, többször remekül akadályozta meg a vendégek támadását, emellett a hajrában egy szögletet követően kis híján a kapu is betalált, ám fejese kevéssel szállt el a kapu felett.

Véleményem szerint az egész csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott a mérkőzés során – kezdte Csinger Márk. – Pár lehetőség adódott a Nyíregyháza előtt is, azonban jól védekeztünk, és sikerült lehozni kapott gól nélkül a meccset. Sok helyzetet alakítottunk ki, lövésekig is eljutottunk, úgyhogy úgy gondolom, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Azt éreztem, hogy hiába vagyunk még a bajnokság legelején, összeszokottak voltunk, segítettük egymást a pályán. Természetesen kisebb egyéni hibák itt-ott voltak, de azért dolgozunk, hogy ezeket a jövőben el tudjuk kerülni.

További híreink

Csonka bízik a pozitív folytatásban

Csonka bízik a pozitív folytatásban

Túl van második bajnoki mérkőzésén is az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol hiába sikerült korán vezetést szerezni, a Szeged a második félidőben fordítani tudott, amire sajnos már nem sikerült válaszolni.

MUNKATÁRSAT KERESÜNK TAKARÍTÓ POZÍCIÓBA
Időpontváltozás: ETO FC - BFC Siófok

Időpontváltozás: ETO FC - BFC Siófok

Kedves Szurkolók! A jövő hét szerdai ETO FC - BFC Siófok bajnoki mérkőzés kezdési időpontja televíziós közvetítés miatt 19 óráról 17.45 órára módosult.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink