Ezüstérem a Kukkonia Cup-on
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Dunaszerdahelyen a MOL Kukkonia Cup, ahol U19-es együttesünk az előkelő második helyez szerezte meg a házigazda DAC mögött.

Fotó: facebook.com/molfootballacademy
Nemzetközi tornán vett részt U19-es csapatunk, ahol két csoportban zajlottak a küzdelmek. Fiataljaink a B jelű kvartettbe kerültek, ahol a Topolya, a Trencsén és az Eszék korosztályos csapataival találkoztak. Csató Sándor edző számíthatott több fiatal játékosára sem, ugyanis ezen a hétvégén kilencen az NB III-as csapat keretében jutottak szerephez. Az első napon az Eszék gárdájával játszottak, ahol izgalmas mérkőzésen 3-2-es győzelmet sikerült aratni. A második napon két mérkőzésen is pályára lépett a Csató Sándor által dirigált csapat, előbb a Trencsén ellen arattak egygólos győzelmet, majd a Topolya ellen 1-1-re végződött a találkozó, ami azt jelentette, hogy a zárónapon a házigazda DAC csapatával döntőzik együttesünk. A fináléban aztán egy újfent izgalmas összecsapáson 2-1-es hazai siker született, ahol ugyan a második félidőben akár a fordítás is összejöhetett volna, de így is nagyon szép eredményt értek el a fiatalok. A torna legjobb játékosa az ETO-ból került ki, Moharos Leó személyében, amihez ezúton is gratulálunk!
Eredmények:
ETO FC Győr - NK Osijek 3-2 (0-0)
ETO: Kiss Á. – Kulcsár (Bíró), Urblík, Csáki, Bognár, Vingler, Balogh Á. (Fekete), Moharos (Balajthy), Németh (Sós), Lacza, Bajtel. Edző: Csató Sándor.
Gsz.: Kulcsár, Lacza, Csáki.
ETO FC Győr - AS Trencín 1-0 (1-0)
ETO: Csáktornyai - Bíró, Horváth B., Kulcsár, Bognár (Koblinger), Balogh Á., Fekete (Bánki), Moharos (Balajthy), Németh (Bánáti), Varga (Sós), Bajtel (Ivanicja M.). Edző: Csató Sándor.
Gsz.: Moharos.
ETO FC Győr – FK Backa Topola 1-1 (1-1)
ETO: Morvai – Bognár (Bíró), Török, Kulcsár (Horváth B.), Koblinger (Kelemen), Balogh Á. (Fekete), Bánki, Balajthy (Moharos), Sós (Bánáti), Námeth (Varga), Bajtel (Maxim).
Gsz.: Kulcsár.
Döntő:
ETO FC Győr – DAC 1904 1-2 (0-2)
ETO: Sebők - Bíró, Horváth B., Kulcsár, Bognár, Balogh Á., Fekete (Sós), Moharos, Bánáti (Bánki), Varga (Balajthy), Bajtel.
Gsz.: Balajthy.