Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Múcska remek évkezdése

Túl van első felkészülési mérkőzésén az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünk felforgatott összeállításban, több fiatal játékossal a keretben, győzött a harmadosztályú élcsapat, a Credobus Mosonmagyaróvár ellen, hétfőtől pedig már készül a következő, Szolnok elleni találkozóra.

Múcska remek évkezdése

Az ETO Park műfüves pályáján játszotta le első felkészülési mérkőzését az ETO FC. Klausz László vezetőedző több fiatal játékosnak is lehetőséget adott a bizonyításra, akik élni is tudtak vele. Az első játékrészben Szamosi Tamás és Szalka Máté kezdett a védelem két szélén, míg a második félidőben az U19-es gárda játékosa, a 17 esztendős Tullner Péter játszott belső védő poszton. Szintén a második negyvenöt percben kapott lehetőséget az idei évtől már az első csapat keretében számításba vett Múcska Viktor is, aki nagy szerepet játszott a fordításban, hiszen előbb Kovács Krisztiánnak adott egy remek labdát, amiből megszületett az egyenlítés, majd közvetlenül a lefújás előtt egy átlövés után ő maga is eredményes tudott lenni, így alakult ki a 2-1-es végeredmény.

Múlt héten megkezdtük a felkészülést a tavaszi szezonra, ahol első lépésként felméréseket teljesítettünk – kezdte Múcska Viktor. – Kemény edzések vannak eddig a hátunk mögött, sok futással, ám a szakmai stáb próbálja ezt beépíteni kisebb játékokba, ezáltal nagyon élvezetes tréningek vannak. Jó a hangulat a csapaton belül, mindenki nagyszerűen áll a munkához. Az első hetet máris mérkőzéssel zártuk le, ahol ilyenkor még nem az eredmény a legfontosabb, de ettől függetlenül örülök, hogy győzni tudtunk, és külön öröm számomra, hogy ehhez góllal és gólpasszal tudtam hozzájárulni. Mindenki megkapta a kellő meccsterhelést, és próbáljuk a pályán visszaadni azt, amit a vezetőedző kér tőlünk. Készülünk tovább, már várjuk a következő megmérettetést! 

További híreink

Tizenöt éves gólszerző az akadémiai csapatban

Tizenöt éves gólszerző az akadémiai csapatban

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a harmadosztályban szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink a szintén NB III-as Zalaegerszeg második csapatával találkoztak, és magabiztosan győztek 4-0-ra, többek között Farkas Balázs duplájának, és a tizenöt esztendős Vidnyánszky Mátyás góljának köszönhetően.

Hasznos mérkőzés, hibákkal

Hasznos mérkőzés, hibákkal

Harmadik felkészülési mérkőzésén lépett pályára az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Klausz László együttese ismét egy másodosztályú csapattal találkozott, ezúttal a Tiszakécske volt az ellenfél.

Barátját gyászolja az ETO legendája-Kisalföld lapszemle

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink