Focitábor jelentkezés  |  Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

ETO-ősz: idegenben menetelés, otthon bukdácsolás

Idén nyáron állt munkába a WKW ETO FC Győr csapatának sportigazgatója, Hannich Péter. Fél év elteltével értékelte a mögöttünk hagyott őszi szezont, és beszélt a csapat jövőjéről is, köztük a játékoskeret alakulásáról, és az akadémián pallérozódó fiatalokról.

ETO-ősz: idegenben menetelés, otthon bukdácsolás

Hogyan értékeli az őszi szezont?

A 2020-21-es bajnokság végén érkeztem a klubhoz, így az utolsó három fordulót már személyesen is megtekintettem – mondta az ETO-legenda, Hannich Péter. - Sok játékos volt, aki a csapatnál kölcsön szerepelt, és sokan voltak, akiknek lejárt a szerződése. Első lépésként fel kellett állítani a játékrendszer(ek)hez a listát, hogy kik azok a játékosok, akik érvényes szerződéssel rendelkeznek.

A keret kialakításánál látható volt, hogy van sok fiatal tehetséges játékos, aki az akadémián pallérozódik, de közülük még nem mindenki érett az NB II-re, és van egy 30 év feletti korosztály, azonban hiányzik a 24-29 év közötti játékos, aki már rutinnal is rendelkezik. Több, mint egy tucat játékos távozott a nyáron. A lista: Gundel-Takács, Gyurákovics a kapusok, míg Egerszegi, Forró, Vári, Temesvári, Fejes, Vukasovics, Sipos, Horváth O., Szuhodovszki, Vankó, Molnár R., és Májer mezőnyjátékosok közül.

Nagy munka volt, hogy megfelelő szintű, szabad játékosokat szerződtessünk, természetesen egy meghatározott büdzsé keretein belül. Ennek ellenére, hogy nagy volt a fluktuáció, a csapattól elvárás az 1-6. hely valamelyike, úgy, hogy közel legyünk a dobogós csapatokhoz. Előzetesen lehetett látni, hogy a Vasas és a DVTK nagy kerettel dolgozik NB II-es szinten egy más büdzsével. Elsőként Klausz László személyében egy új vezetőedző érkezett a csapathoz. Számára nem volt ismeretlen az ETO, hiszen 1992-1994 között játszott Verebes József csapatában, tudja azt a fajta játékot és szellemiséget, ami remélhetőleg a siker eléréséhez szükséges.

A vezetőedzővel együtt áttekintve a keretet, kezdtük el a csapat építését. Ennek szellemében érkezett a csapathoz a kapuba Fadgyas és Pálfi, a védelembe Csonka Bonifác, Fodor Ferenc, Barna, a középpályára Toma, Kulcsár Kornél, a támadósorba Kanalos, Óvári, Bacsa és a végén Vernes. A játékosok nagy részével kettő plusz egy éves szerződést kötöttünk, a folytonosság céljából.

Elképzelésünk szerint, egy támadóbb szellemű csapatot szerettünk volna kialakítani, ezért érkezett Priskin mellé négy támadó, és Kulcsár személyében egy rutinos irányitó középpályás.

Tisztában voltunk azzal, hogy ennyi játékos beépítésé nem fog menni zökkenőmentesen. Minimum egy félévnek el kell tenni, hogy a játékrendszereket elsajátítsák a játékosok, és mindenki a megfelelő helyre kerüljön.

Július 1-én kezdtük el a felkészülést, a bajnokság augusztus 1-én kezdődött. Öt felkészülési mérkőzést játszottunk, a Mosonmagyaróvár kivételével, NB II-s hazai, és külföldi csapatokkal, a főpróba pedig a Kisvárda ellen volt.

A bajnokság háromszor szakadt meg válogatott találkozók miatt, és négy alkalommal játszottunk szerda-vasárnap-szerda ritmusban, így négy egységre bontható az őszi szereplés.

Az első ciklusban egy erőltetett menet volt hat mérkőzéssel. Hazai pályán győzelem a Tiszakécske ellen sok helyzettel, majd a Haladás ellen egy döntetlen az utolsó percben lőtt 11-essel. Aztán jött az első „angol” hét, hazai pályán csak döntetlen a Szentlőrinc és a Soroksár ellen, közte egy sima győzelem Budaörsön. Befejezésül 1-0-s vereség Ajkán, sok kihagyott helyzettel.

A második ciklust két 2-2-es döntetlennel kezdtük (DVTK itthon és Csákvár idegenben), majd továbbjutás a kupában a Mosonmagyaróvár ellen, győzelem a Vasas ellen, és nagyon sima vereség Siófokon, majd hazai pályán a 93. percben újabb vereség a Kecskeméttől. Ebben a szakaszban is látható volt, hogy hazai pályán gondjaink vannak.

A harmadik ciklusban is volt vasárnap – szerda – vasárnap program. Ebben a szakaszban játszottunk a Puskás Akadémia ellen a Magyar Kupában, ahol is rendszert váltottunk, egy biztonságosabb védekezésből kiindulva, kombinatív, és nagy tempójú kontrákra építkeztünk. Az eredmény meg lett, két idegenbeli győzelem Szolnokon (2-0) és Nyíregyházán (1-0), hazai pályán a Budafok ellen 1-0, és a kupában bravúros 1-0 a Puskás ellen. Ebben a sorozatba egy „újabb” hazai vereség rondított be a Pécs elleni 0-1.

A befejező ciklusban négy mérkőzés az őszi szezonból, egy a tavasziból. Itthon újabb” pofon” a Békéscsaba (0-1) és Szeged (0-2) ellen és a „szokásos” győzelem idegenben III.ker. (3-0), majd negyven év után Dorogon (1-0).   

Tudom, hogy szurkolóink maximalisták, és elvárják hazai pályán a jó játékot, ami eredményességgel is párosul. A nyári ankéton kértem szurkolóinkat, hogy biztos lesznek nehezebb mérkőzéseink, holtpontjaink, ekkor kérnénk a segítségüket, hogy ezen átlendüljünk. Sajnos ezt csak a Vasas, DVTK, Puskás elleni mérkőzéseken éreztük. Természetesen nem a közönség hibája, hogy ennyi pontot veszítettünk, de látható, érezhető, ha ottvan a közönség, mint 12-ik „játékos”.

Összességben egy nagyon hektikus fél szezonon vagyunk túl, kettős arccal.

Az első tíz fordulóban 3 győzelem 5 döntetlen 2 vereség, amelyből mindkettő idegenben történt, a második 10 mérkőzésből 6 győzelem, 4 vereség, amelyből mindegyik hazai pályán történt. Nüánszokon mentek el pontok, gondolva itt a Szentlőrinc elleni kihagyott 11-esre, vagy a Soroksár ellen az utolsó pillanatokban kapott gólra, amiből döntetlen lett, vagy vezettünk a DVTK ellen 2-0-ra, aminek a vége iksz lett. Ide sorolható még a Kecskemét elleni 93. percben kapott gól, vagy a Pécs elleni szabálytalan gól, mindkettő vereséggel zárult.

Hazai pályán vesztettünk 15 pontot, idegenben pedig a legjobb mutatókkal rendelkezünk. Annak a csapatnak, aki az élbolyba szeretne kerülni, hazai pályán szükséges a mérkőzések 80-85%-át megnyerni, ehhez sajnos mi túl messze voltunk.

Az őszi statisztika 20 mérkőzés, 9 győzelem (6 idegenben), 5 döntetlen, 6 vereség (4 hazai pályán) 26:20-as gólkülönbség, 32 pont, 6. helyezés. A rúgott góljainkon 8 játékos osztozott Óvári 6 góllal, majd Bacsa 5 találattal követi, Vitális -Kulcsár 3-3, Priskin, Berki, Vernes 2-2, és Toma 1 góllal zárja a sort, ezen kívül pedig volt 2 öngól is.

Tisztában vagyunk az okokkal, a téli felkészülés időszakában fokuszálnunk kell, és dolgozni, hogy tavasszal a hazai trend megváltozzon.

 

-Lesznek-e változások a játékoskeretben?

Először is értékelnünk kell a játékosok első félévi teljesítményét, ennek függvényében fogunk változtatásokat eszközölni.

Az látható, hogy a kapuban Fadgyas, Ruisz és Pálfi a csapat erősségei, hosszú távon számolunk velük.

A védelem jobb oldalán Kovács Krisztián jó teljesítményt nyújtott, igazi konkurenciája nem volt, viszont szükséges lesz ide fiatalt felnevelni az akadémiáról. Belső védő pozícióban Lipták (utolsó fél évét játssza), CsonkaFodor hármas jó teljesítményt nyújtott, de ide szükséges egy bal lábas játékos. Erre a posztra szántuk Barna Szabolcsot, sajnos az első mérkőzések jó teljesítményé után a negyedik fordulóban súlyosan megsérült, felépülése hosszabb időt vesz igénybe. A bal oldalon Forgács és Vincze kapott szerepet, mindkettőnek a támadások építésében, és a beadások pontosságában kell fejlődni.

 

A középpálya védekező részében Toma és Bagi játszott, de Vaskheba is felgyógyult, reményeink szerint tavaszra bevethető. A támadó középpályán megkérdőjelezhetetlen Vitális pozíciója. Fiatal, jó mentalitású, sokat futó, már a jelen játékosa, ha így fejlődik szép karrier állhat előtte. Berkinek és Kulcsárnak felvillanási voltak, nekik kiegyensúlyozottabban kell játszaniuk, hogy a kezdőbe tudjanak kerülni. Kiss Máté kevesebb lehetőséget kapott, azonban amikor pályán volt, bizonyította, hogy lehet számítani rá.

 

Gondjaink a támadó részben adódtak. Sajnos Priskin sérülés miatt majd két hónapra kiesett a játékból, remélhetőleg tavasszal rutinjával és góljaival segíti a csapatot a jó eredmény eléréséhez. Bacsa játszott a center pozícióban, volt több jó mérkőzése is volt, de tőle még gólra törőbb játékot várunk. Szélső támadóink közül Óvári végig jó teljesítményt nyújtott, nagy nyeresége lehet a csapatnak tavasszal. Sajnos Szimcso játéka csalódás, a súlyos sérüléséből felépülve nem érte el azt a szintet, mint amit előtte produkált. Kanalos egy extra képességekkel megáldott fiatal játékos, sok egyéni problémával küzdött egész félévben. Vernes augusztus 31-én érkezett kölcsön a Vasastól (előtte egy hete sérült meg Priskin, akinek az első diagnózis szerint 6-7 hónap kihagyása lett volna), több hónap kellett mire rendbe jött.

A fiatalok közül már a felnőtt csapattal edzettek és egyszer – egyszer már szerepet is kaptak, így Tamás, Sipőcz, Tuboly, Farkas, és Erdei.

A téli átigazolásban mindig nehezebb megfelelő szintű játékost igazolni, mivel ebben az időszakban a két klubnak közös megegyezése szükséges ahhoz, hogy a játékos tudjon váltani. Elképzelésim szerint két-három játékost szeretnénk igazolni.                                                                           

Lesznek játékosok, akik élő szerződéssel rendelkeznek, de kölcsön adjuk, és elképzelhető, hogy egy-két játékossal szerződést bontunk. Igazából két-három játékos igazolásán gondolkodunk a kiszemelt játékosok megvannak, de itt nemcsak a játékossal való megegyezés szükséges, hanem a klubbal is egyezségre kell jutni. Csak akkor cserélünk, ha minőségi játékost tudunk hozni.

- Milyen célok lesznek tavaszra?

Több feladatunk is lesz tavasszal. Első és legfontosabb, hogy a hazai mérlegen javítsunk, mivel közönségünket mindenképpen kiszeretnénk szolgálni. Az őszi szezonban a hazai tíz mérkőzésből csak három alkalommal hagytuk el a pályát győztesen a három döntetlen mellet négyszer szenvedtünk vereséget (ebből háromszor 1-0 -ra). Nemcsak a taktikai dolgokban szükséges változtatni, hanem a legfontosabb a mentális, pszichés beállítódás, mert enélkül nincs győzelem. A múlt eredményei miatt közönségünknek magas elvárásai vannak, meg kell tanulni ennek szellemében játszani, győzni, és ezt a terhet el kell tudni viselni a játékosnak.

Másodszor két mérkőzés a lemaradásunk a harmadik helyezettől, szeretnénk a dobogóra „odaérni”, ehhez szükséges jobb hazai szereplés.

Harmadszor: Vitális mellé szeretnénk beépíteni újabb fiatalt. Ehhez legközelebb Tuboly Máté és Erdei Milán áll.  

 

Várható-e új bemutatkozó a felnőtt csapatban az utánpótlásból?

Az ősz folyamán folyamatosan figyeltem az U-19 bajnoki mérkőzéseit, láttam nagyon jó teljesítményt nyújtó játékosokat. Mivel az NB III-as csapatunk nagyon jól szerepelt, ezért az U-19-ből több játékos is már a felnőtt csapatban fogja elkezdeni a felkészülést. Mellette hetente felváltva, két-három játékos fog az NB II-es csapattal készülni.

A 2004-es korosztály tehetségei közül Vidnyánszky már folyamatosan az NB III-ban játszik, de Deákovics, Tullner, Csáki, Tóth R., Urblik, Óvári, Mitring, Lacza is a felnőtt csapattal készül, csak rajtuk múlik mikor mutatkoznak be.

További híreink

Kiss Máté két évet hosszabbított

Kiss Máté két évet hosszabbított

Kiss Máté újabb két évvel hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, ami azt jelenti, hogy a rutinos középpályás 2024. június 30-ig az ETO játékosa marad.

Bagi István öt év után máshol folytatja

Bagi István öt év után máshol folytatja

Lejárt a szerződése, így öt év után távozik az ETO FC-től Bagi István. A rutinos játékos több alkalommal is csapatkapitányként vezethette ki társait, sokat tett az ETO-ért, amit ezúttal is köszönünk, és további sikeres pályafutást kívánunk!

Lipták jövőre már edzőként dolgozik az ETO sikereiért

Lipták jövőre már edzőként dolgozik az ETO sikereiért

A múlt hétvégi, Dorog elleni mérkőzésen búcsúzott csapatunk Lipták Zoltántól, aki két ciklusban is viselte az ETO mezét, előbb a 2013-as bajnokcsapat tagjaként játszott meghatározó szerepet, majd 2020 nyarán visszatért, hogy profi karrierje utolsó éveiben még segítse szeretett csapatát.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink