Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Újabb sikeres év a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián

A Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián 2021-ben új szakmai igazgató koordinálásával, nemzetközi edzésmódszerekkel folytatódott a munka, és nyugodtan mondhatjuk, hogy eredményesen zárult az év. Karácsony közeledtével Tuboly Frigyes, Akadémia igazgató és Hector Martinez Quijeiro, Akadémia szakmai igazgató is elégedetten nyugtázta csapataink idei teljesítményét.

Újabb sikeres év a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián

Tuboly Frigyes, Akadémia igazgató elmondta, sikeres évet zárt a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia, és elégedett csapatainkkal, emellett kiemelte, különösen büszke azokra a fiatal játékosainkra, akik már most megállják a helyüket a felnőtt futballban.

-        A 2021-es év kiemelt célkitűzése a tehetségeink fejlődése és fiataljaink felnőtt csapatba való beintegrálása volt – mondta. – Ha figyelembe vesszük a második csapatunk megyei bajnoki címét és az NB III-as kiemelkedő szereplést, akkor elmondhatjuk, hogy maximálisan teljesítettük célkitűzéseinket. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy fiatal kora ellenére saját nevelésű játékosunk, Vitális Milán kimagasló teljesítményt nyújt első csapatunkban, illetve Akadémiánkról az AC Milan szerződtetett játékost Kerkez Milos személyében. Az a filozófia és szakmai koncepció, melyet az Akadémia vezetése meghatározott, megjelenik a mindennapi munkában és visszaköszön a bajnoki mérkőzéseken. A versenyeztetés és a képzés megfelelő összhangja meghatározta a játékosaink fejlődését, ezáltal egyre több fiatal hívja fel magára első csapatunk vezetőinek figyelmét.

Februárban csatlakozott a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia szakmai vezetéséhez Hector Martinez Quijeiro spanyol futballszakember, aki egyből belevetette magát a munkába.

-        Nagyon intenzív időszak áll mögöttünk, az elmúlt 10 hónap folyamatos tanulással telt, számomra és az ETO-s edző kollégák számára egyaránt – kezdte Hector Martinez. – Egyre jobban megismerem, milyen a magyar futball, mik a sajátosságai, a jellemzői, az erényei és a hibái. Lépésről lépésre haladunk, az év során tovább fejlődünk abban a képzési és játékmodellben, amit szeretnék. Visszatekintve a kezdetekre, úgy gondolom, hogy a mérleg nagyon pozitív. Szeretnék gyorsabban haladni, de azzal is tisztában vagyok, hogy minden fejlődési folyamatnak időre van szüksége. Úgy érzem, az edzők fogékonyak voltak a munkamódszeremre és az edzésekhez és a futballhoz való hozzáállásomra, mindemellett nekik köszönhetően én is napról napra többet tudok a magyar fociról.

Szakmai igazgatónk elmondta, a jól működő napi szintű kommunikációnak és a kialakított egységes képzési rendszernek köszönhetően csapataink egyre jobb teljesítményt nyújtanak, de azt is kiemelte, céljaink eléréséhez még rengeteg munkára van szükség.

-        A legelégedettebb azzal vagyok, hogy meg tudtuk szervezni a képzési feladatokat, rendszeres megbeszélések keretében heti és havi szinten tervezzük meg az aktuális munkafolyamatokat és célokat. Mindannyian ugyanazon modell szerint dolgozunk, és mindannyiunk között működik a napi szintű kommunikáció. Ami a játékot illeti, a csapatok eltérő ütemben fejlődnek, kik jobb, kik gyengébb eredményeket értek el. Úgy gondolom, van még munka bőven, de nem szabad türelmetlennek lenni, idővel beérik a befektetett munka. Az elmúlt időszakban védekezésben szervezettebbek és hatékonyabbak lettek csapataink, de támadásban szeretnénk fejlődni, és idővel azt a kombinatív futballt megvalósítani, amit elképzeltünk, ezáltal stabilabbak és versenyképesebbek lehetnek csapataink – mondta szakmai igazgatónk.   

A 2022-es évre előre tekintve, Akadémia igazgatónk szívesen látna még több fiatal játékost a felnőtt csapatban, hiszen ezáltal példát mutathatnak a rendszerbe újonnan bekerülő gyerekeknek.

-        A következő évben szeretnénk, ha még több fiatal játékosunk játszana stabilan NB II-es csapatunkban, ezzel is utat mutatva a következő generációknak, hogy érdemes a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián sportolni, mert oda lehet kerülni a felnőttek közé, de akinek merészebb álmai vannak, és eleget tesz érte, annak a nemzetközi porond sem elérhetetlen – mondta Tuboly Frigyes.

Hector Martinez a következő időszakot is a strukturált munka jegyében tervezi annak érekében, hogy játékosaink a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból.

-        A következő félévben még nagyobb hangsúlyt fektetünk az egyéni fejlesztésre, hogy „intelligens játékosokat” neveljünk. Másrészt folytatjuk a kollektív edzésmunkát, szeretnénk tovább javítani az edzések minőségét, ezáltal a csapatok teljesítményét – mesélt a jövő év terveiről.

További híreink

Ezüstérem a Kukkonia Cup-on

Ezüstérem a Kukkonia Cup-on

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Dunaszerdahelyen a MOL Kukkonia Cup, ahol U19-es együttesünk az előkelő második helyez szerezte meg a házigazda DAC mögött.

Döntőért a MOL Kukkonia Cup-on

Döntőért a MOL Kukkonia Cup-on

Július 28. és 30. között rendezik meg a MOL Kukkonia Cup-ot, ahol az ETO U19-es együttese nyolc csapatos nemzetközi tornán mérheti fel erejét. Az első napon az Eszék korosztályos csapatát sikerült legyőzni, majd a mai napon a Trencsény ellen is győztesen hagyták el a pályát fiataljaink.

Távozik az ETO-tól Király József

Távozik az ETO-tól Király József

Közös megegyezéssel szerződést bontott az ETO és NB III-as csapatunk korábbi edzője, Király József, így a tréner távozik a klubunk kötelékéből. Köszönjük az elmúlt időszakban az ETO-ért végzett munkáját és további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink