Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Fiatalok csatája az NB III-ban

Az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában újra hazai környezetben lép pályára az ETO Akadémia. Fiataljaink vasárnap 11 órától a Zalaegerszeg második csapatát fogadják vasárnap 11 órától, az ETO Park „camping” pályáján.

Fiatalok csatája az NB III-ban

A múlt heti, Puskás Akadémia II otthonában elért döntetlen után, hazai környezetben lépnek pályára fiataljaink. Király József csapata továbbra is tartja a lépést az élmezőnnyel, és hogy ez továbbra is így legyen, a Zalaegerszeg második csapatát kell legyőzni vasárnap. A ZTE II eddigi tizenegy mérkőzéséből hármat megnyert, és négy-négy alkalommal játszott döntetlent, illetve szenvedett vereséget. Az így megszerzett tizenhárom pontjával a tabella 14. helyét foglalja el. A vezetőedző bízik benne, hogy ezúttal sikerül győztesen elhagyni a pályát, és itthon tartani a három pontot.

A korábbi mérkőzéseken látott fegyelmezett játékot várjuk a csapattól – kezdte Király József. – . Élvonalbeli együttes második csapatával találkozunk, ezért is egy megerősített gárdára számítunk, akik jó játékerőt képviselnek. Legjobb tudásunkra lesz szükség ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni.

További híreink

Időpontváltozás: ETO Akadémia - Tatabányai SC

Időpontváltozás: ETO Akadémia - Tatabányai SC

Az előzetesen december 5-re (vasárnap) kiírt ETO Akadémia - Tatabányai SC bajnoki mérkőzés a két klub megegyezése értelmében egy nappal korábban, december 4-én, 11 órától kerül megrendezésre.

Száz éves lenne a legenda-Kisalföld lapszemle

Száz éves lenne a legenda-Kisalföld lapszemle

Napra pontosan száz évvel ezelőtt, 1921. november 29-én született Gőcze Sándor, az ETO egykori labdarúgója, aki a klub történetében másodikként mutatkozhatott be a magyar válogatottban.

Újabb hazai kudarc

Újabb hazai kudarc

A Merkantil Bank Liga 18. fordulójába a Szeged gárdáját fogadta a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget, ám a második játékrészben a Szeged két góllal eldöntötte a három pont sorsát.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink