Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Munka, munka, munka

A Magyar Labdarúgó Szövetség egyik legfőbb célja az, hogy minél többen futballozzanak rendszeresen, és legyen minél több saját nevelésű, hazai játékos a profi csapatokban. Az utóbbi célt mérő és támogató rendszer neve: Produktivitási rendszer. Az ETO FC Győrnél zajló szakmai munkát remekül szemlélteti, hogy a 2020/2021-es szezonban a klub a produktivitási táblázat második helyén áll.

Munka, munka, munka

Egy futballista pályafutása két részre osztható: 19 éves koráig tart a képzési időszaka, melyet a produktív szakasz követ, amelyen már pontokat termel a nevelőklubja(i) számára, mégpedig minden alkalommal, amikor tétmérkőzéseken (hazai vagy külföldi bajnoki), felnőtt- vagy utánpótlásválogatott mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupamérkőzéseken pályára lép.

-        Az elmúlt négy év munkájának eredménye az MLSZ produktivitási táblázata, mely alapján az ETO FC Győr a 2020/2021-es szezonban az előkelő második helyet foglalja el a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia mögött – mondta Tuboly Frigyes akadémia igazgató. – Ez a rangsor megmutatja, hogy az adott egyesületből kijövő fiatal labdarúgók mennyi játékpercet játszanak a felnőtt mezőnyben. Az Akadémia stratégiai célja a fiatal tehetségeink felnőtt csapatba való áramoltatása, ez az utóbbi időben, – ahogy a táblázat is mutatja –, remekül sikerült, hiszen több akadémista is bemutatkozott a felnőttek között.

A teljes táblázat: 

További híreink

Tizenöt éves gólszerző az akadémiai csapatban

Tizenöt éves gólszerző az akadémiai csapatban

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a harmadosztályban szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink a szintén NB III-as Zalaegerszeg második csapatával találkoztak, és magabiztosan győztek 4-0-ra, többek között Farkas Balázs duplájának, és a tizenöt esztendős Vidnyánszky Mátyás góljának köszönhetően.

Hasznos mérkőzés, hibákkal

Hasznos mérkőzés, hibákkal

Harmadik felkészülési mérkőzésén lépett pályára az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Klausz László együttese ismét egy másodosztályú csapattal találkozott, ezúttal a Tiszakécske volt az ellenfél.

Barátját gyászolja az ETO legendája-Kisalföld lapszemle

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink