Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Szombaton triplán pályán az ETO!

Szombaton három helyszínen is érdekeltek lesznek az ETO FC Győr felnőtt labdarúgócsapatai.

Szombaton triplán pályán az ETO!

Az NB III-ban szereplő ETO Akadémia gárdája a szintén harmadosztályú Pápa otthonában lép pályára 10 órakor. Király József edző együttesének ez a találkozó lesz a bajnoki főpróbája. Hasonló a helyzet az NB II-es csapatnál, amely szombaton 17 órakor Budapesten, a Vízművek sporttelepén szerepel egy héttel a bajnoki rajt előtt, Priskinék az élvonalbeli Kisvárdával mérik össze erejüket. Klausz László dolgát nehezíti ugyan néhány kisebb sérülés, ám a vezetőedző természetesen már a Tiszakécske elleni, jövő vasárnapi bajnoki találkozó jegyében küldi pályára csapatát.

Az NB I-es női együttesre komoly erőpróba vár, hiszen szombaton 14 órakor Gönyűn, a magyar bajnok, BL-re készülő Ferencváros lesz a Menczeles Iván edző vezette csapat ellenfele. Az ETO FC Győrnél szerencsére mindenki egészséges, s először lép pályára a zöld-fehéreknél, az éppen az FTC-től érkező kanadai-jamaicai támadó, Tiffany Cameron.

További híreink

Priskin, Kalmár és a gyerekek

Priskin, Kalmár és a gyerekek

A napokban az U14-es és U15-ös fiataljaink Priskin Tamással és Kalmár Zsolttal találkoztak a Fehér Miklós Gimnázium egyik tantermében. A válogatott játékosok meséltek pályafutásukról, és sok jó tanáccsal látták el a jövő tehetségeit.

Döntetlen a főpróbán

Döntetlen a főpróbán

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol az élvonalbeli Kisvára ellen Priskin tizenegyes góljával még vezetett a szünetben, ám a második játékrészben a Kisvárda egy szabadrúgás után egyenlíteni tudott, így döntetlennel hangoltak a csapatok a bajnoki rajtra.

Biztató teljesítmény a főpróbán

Biztató teljesítmény a főpróbán

A bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az NB III-ra készülő ETO Akadémia. A szintén harmadosztályú Pápa ellen egy jó, és nagyon hasznos mérkőzést játszottak fiataljaink, ahol a második félidei játéknak köszönhetően megérdemelten nyertek.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink