Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Formálódik az NB III-as keret

Az idei szezont már az NB III-ban kezdő ETO Akadémia keményen készül az augusztus elsejei bajnoki rajtra. Király József együttesének kerete még formálódik, ám nagy változás már nem várható. A vezetőedző bizakodóan tekint az új évad elé.

Formálódik az NB III-as keret

A tavalyi, megyei első osztályú bajnok ETO Akadémia gőzerővel készül a harmadosztály jövő heti nyitányára. Korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette már a szezon sorsolását, így tudvalevő, hogy fiataljaink augusztus első vasárnapján Tatabányán kezdik a pontvadászatot. Király József csapatának kerete már körvonalazódik, így a hátralévő, Pápa elleni felkészülési találkozón a vezetőedző képet kaphat róla, hogy együttese milyen összetételben szerepel majd.

- Jól sikerült eddig a felkészülésünk, az eltervezett munkát maradéktalanul elvégeztük – kezdte Király József. – Két-három próbajátékost még tesztelünk, az ő sorsuk a héten biztosan eldől. A csapat gerincét az U19-ből „kiöregedett" játékosok fogják alkotni, mellettük további tehetséges fiatal akadémisták fognak még szerepet kapni a szezonban, kiegészülve azokkal, a próbájátékosokkal, akikről úgy gondoljuk, hogy erősítést jelentenek számunkra. Jövő vasárnap már pontokért játszunk, ahol teljes koncentrációra lesz szükség, mindenkitől a maximumot várjuk el, hiszen egy nagy múltú együttes ellen debütálunk a harmadosztályban.

További híreink

Priskin, Kalmár és a gyerekek

Priskin, Kalmár és a gyerekek

A napokban az U14-es és U15-ös fiataljaink Priskin Tamással és Kalmár Zsolttal találkoztak a Fehér Miklós Gimnázium egyik tantermében. A válogatott játékosok meséltek pályafutásukról, és sok jó tanáccsal látták el a jövő tehetségeit.

Döntetlen a főpróbán

Döntetlen a főpróbán

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol az élvonalbeli Kisvára ellen Priskin tizenegyes góljával még vezetett a szünetben, ám a második játékrészben a Kisvárda egy szabadrúgás után egyenlíteni tudott, így döntetlennel hangoltak a csapatok a bajnoki rajtra.

Biztató teljesítmény a főpróbán

Biztató teljesítmény a főpróbán

A bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az NB III-ra készülő ETO Akadémia. A szintén harmadosztályú Pápa ellen egy jó, és nagyon hasznos mérkőzést játszottak fiataljaink, ahol a második félidei játéknak köszönhetően megérdemelten nyertek.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink