Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Újra pályán hölgyek is!

Hétvégén első felkészülési mérkőzésén lép pályára a Simple Női Ligában szereplő ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata. Hölgyeink szombaton 10 órától a MOL Fehérvár FC gárdáját fogadják az ETO Park „kemping” pályáján.

Újra pályán hölgyek is!

Első alkalommal lép pályára edzőmeccsen a felkészülés megkezdése óta az idén alaposan megerősödött ETO FC női csapata. A szombati, MOL Fehérvár elleni mérkőzésen már természetesen pályára lépnek a klub új szerzeményei is, így Menczeles Iván vezetőedző képet kaphat róla, hogy együttese hol tart a felkészülésben.

A kemény edzések mellett, amelyeket a remek minőségű gönyűi pályán tart az együttes, egy alkalommal a helyi ifjúsági fiú gárdával is megmérkőztek a lányok, az első igaz felmérő viszont most lesz, a másodosztályú fehérvári együttes ellen. A győri csapatban a mezőnyjátékosok egészségesek, a kapus poszton viszont vannak gondok, hiszen Szőcs Réka beteg, Borók Dorina pedig kisebb sérüléssel bajlódik. Hír még az ETO háza tájáról, hogy megérkezett a csapat egyetlen idegenlégiósa, a kanadai-jamaicai csatár, Tiffany Cameron, aki hétfőn bekapcsolódik a közös munkába.

További híreink

BRAVÚROS EDZŐMÉRKŐZÉS

BRAVÚROS EDZŐMÉRKŐZÉS

Gönyűn játszott edzőmérkőzést az ETO FC Győr női csapata a Simple Liga 2020/2021-es győztesével, az FTC-vel, ahol Feketevizi góljának és a csapat hősies védekezésének köszönhetően bravúros egy gólos ETO győzelem született.

Zöld-fehérek csatája Gönyűn

Zöld-fehérek csatája Gönyűn

Komoly erőfelmérő előtt áll az NB I-ben szereplő ETO FC Győr női labdarúgócsapata. Menczeles Iván együttese szombaton 14 órától Gönyűn a bajnoki címvédő Ferencváros ellen lép pályára.

Gólzáporos kezdés

Gólzáporos kezdés

Első hivatalos felkészülési mérkőzésén a másodosztály élcsapata, a Mol Fehérvár ellen lépett pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol fölényes, 6-0-s győzelmet arattak a zöld-fehér lányok.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink