Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Ma rajtol a futball EB!

Nagy várakozások mellett, ma 21 órakor a Törökország – Olaszország mérkőzéssel végre elrajtol a tavalyról idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság, ismét Magyarország részvételével.

Ma rajtol a futball EB!

2016 után idén ismét Magyarország részvételével kerül megrendezésre a tavalyról a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Európa-bajnokság. Válogatottunk az EB „halálcsoportjába” került, hiszen a kvartettben helyet kapott a világbajnok Franciaország, az EB-címvédő Portugália, és a 2014-es VB első Németország. Ettől függetlenül, ahogy 2016-ban, úgy idén is okozhat meglepetést Marco Rossi jó formában lévő együttese, amelyen hazai környezetben is szerepelhet a Puskás stadionban.

A tornán sérülés miatt sajnos nem szerepelhet az ETO-nevelés Kalmár Zsolt, aki még márciusban, egy Andorra elleni VB-selejtezőn szenvedett szalagszakadást. Ott lesz viszont a magyar keretben a 2013-as bajnokcsapatunk meghatározó játékosa, Varga Roland, valamint az egykoron az ETO-ban futballozó Cseri Tamás is.

Csoportok:

A csoport: Törökország, Olaszország, Wales, Svájc.

B csoport: Dánia, Finnország, Belgium, Oroszország.

C csoport: Hollandia, Ukrajna, Ausztria, Észak-Macedónia.

D csoport: Anglia, Horvátország, Skócia, Csehország.

E csoport: Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia.

F csoport: MAGYARORSZÁG, Portugália, Franciaország, Németország.

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Az EB pontos menetrendje az alábbi linken elérhető: https://focieb2021.hu/foci-eb-menetrend/

 
 
 
 

További híreink

Edzések és előkészületi mérkőzések futószalagon

Edzések és előkészületi mérkőzések futószalagon

Rövid pihenő után a héten már meg is kezdte a munkát a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Klausz László vezetőedző együttese a kemény edzések mellett öt felkészülési mérkőzésen lép pályára, mielőtt augusztus 1-jén megkezdi bajnoki küzdelmeket.

Doktori címmel a védelem tengelyében

Doktori címmel a védelem tengelyében

Kettő plusz egy éves szerződést kötött klubunk Fodor Ferenccel, aki Nyíregyházáról érkezik az ETO-hoz. A harminc éves, pécsi születésű belső védő győzni jött Győrbe.

Idén is lesz Focitábor!

Idén is lesz Focitábor!

Várjuk a 7-11 éves, sportolni és focizni szerető gyerekek jelentkezését a 2021-es ETO Focitáborba! A jókedv és a mozgás garantált! További részletek cikkünkben olvashatók!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink