Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Berki-tripla az osztályozón

Vasárnap játszotta az NB III-as osztályozó első mérkőzését az ETO Akadémia labdarúgócsapata, ahol megnyugtató, 5-0-s előnyt szerzett a szombati, hidasnémetiben rendezendő visszavágóra.

Berki-tripla az osztályozón

Vasárnap délután, az idei szezon egyik legfontosabb mérkőzésén lépett pályára az ETO akadémia. A játkosok hozzáállása olyan is volt, mint ami egy ilyen találkozón elvárható, negyedóra játék után már két góllal vezettek akadémistáink. Ezt az előnyt aztán még az első félidőben sikerült növelni, így 3-0-s hazai előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok. A második játékrész végén aztán a megnyugtató előny is meg lett a visszavágó előtt, ugyanis a már az első negyvenöt percben is a hálóba találó Berki István duplázni tudott, így mesterhármasával rengeteget tett azért, hogy hétvégén nagy előnnyel utazhassunk Borsodba.

Tökéletes volt a csapat koncentrációja az egész mérkőzés során – kezdte a mesterhármast szerző Berki István. – Úgy léptünk pályára, hogy mindenféleképp győzni szeretnénk, lehetőleg minél nagyobb gólkülönbséggel, ami szerencsére sikerült is. Ettől függetlenül egy kis csalódottság van bennem, mert hiába szép ez az 5-0-s végeredmény, legalább négy százszázalékos ziccer bennünk maradt. Úgy gondolom, amit kért tőlünk a szakmai stáb a mérkőzés előtt, azt be is tartottuk, nem álltunk le a vezetés után, sikerült újabb gólokat szerezni. A védelmünk nagyon jól teljesített vasárnap, hiszen talán csak egy kapura lövése volt az ellenfélnek. Ugyanígy készülünk a hétvégi visszavágóra is, Borsodban minden bizonnyal sokan kilátogatnak majd az összecsapásra, ahol ezúttal nem minket támogat majd a közönség. Annak kell a fejekben lenni, hogy még nincs vége ennek a párharcnak, nagyon fontos lesz, hogy idegenben mi szerezzük meg a vezetést, és akkor nem lehet gondunk.

További híreink

Edzések és előkészületi mérkőzések futószalagon

Edzések és előkészületi mérkőzések futószalagon

Rövid pihenő után a héten már meg is kezdte a munkát a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Klausz László vezetőedző együttese a kemény edzések mellett öt felkészülési mérkőzésen lép pályára, mielőtt augusztus 1-jén megkezdi bajnoki küzdelmeket.

Doktori címmel a védelem tengelyében

Doktori címmel a védelem tengelyében

Kettő plusz egy éves szerződést kötött klubunk Fodor Ferenccel, aki Nyíregyházáról érkezik az ETO-hoz. A harminc éves, pécsi születésű belső védő győzni jött Győrbe.

Idén is lesz Focitábor!

Idén is lesz Focitábor!

Várjuk a 7-11 éves, sportolni és focizni szerető gyerekek jelentkezését a 2021-es ETO Focitáborba! A jókedv és a mozgás garantált! További részletek cikkünkben olvashatók!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink