Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Bosszantó

Mint ahogy az őszi Haladás elleni mérkőzésen, most szombaton is a kezdő tizeneggyel futhatott ki a pályára az ETO saját nevelésű játékosa, Koltai Tamás. A fiatal válogatott tehetség előtt több remek lehetőség is adódott, de most nem állt mellé a szerencse, nem sikerült megzörgetnie Rózsa Dániel hálóját.

„Egy küzdelmes mérkőzés volt a szombati, ahol hiába tettünk meg mindent a győzelemért, hiába irányítottuk mi a játékot, sajnos nem sikerült csak egy döntetlen. Elvesztettünk két pontot. Megvoltak a lehetőségeink, a lehetőségeim, be kellett volna rúgnom a helyzeteimet, nagyon bosszant a dolog. Biztos vagyok benne, ha a háromból legalább egy bemegy, egészen máshogy alakult volna a kilencven perc.

A héten azért dolgozunk, hogy javítsuk a hibáinkat, bízom benne, hogy Zalaegerszegen újra mellénk áll a szerencse.” – mondta el Tomi a délutáni edzést megelőzően.

További híreink

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Video: Priskin és Pátkai góljai a Pécs ellen

Kiemelt támogatóink

Támogatóink