Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Erdei-gól a románoknak

Románia korosztályos nemzeti csapatával játszott felkészülési mérkőzést a magyar U18-as válogatott, ahol az 1-1-re végződő találkozón, a mieink vezető találatát az ETO FC játékosa, Erdei Milán szerezte.

Erdei-gól a románoknak
Magyarország U18 – Románia U18 1-1 (1-0)
 
Balmazújváros, felkészülési mérkőzés.
 
Magyarország: Őri - Herczku, Lipcsei, Tarján, Csatári (Kispál 73’), Nagy O., Gazdag, Kovács M., Horváth R. (Helembai 62’), Erdei (Bakos 77’), Németh D. Szövetségi edző: Tímár Krisztián.
 
Gsz.: Erdei (9’) ill. Ilie (76’).
 
A magyar válogatott sokáig vezetett Erdei Milán góljával, ám Tímár Krisztián szövetségi edző szerette volna mindenkinek megadni a kellő meccsterhelést, így kevés helyen változtatott mérkőzés közben. Ellenfelünk viszont frissített csapatán, így ez is közre játszott abban, hogy a 76. percben már nem tudtuk hatástalanítani őket, egyenlíteni tudtak, és kialakult az 1-1-es végeredmény.
 
Tímár Krisztián: - A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, a mutatott teljesítménnyel viszont csak részben. A védekezésben sok olyan taktikai elemet megvalósított a csapat, amit gyakoroltunk az edzéseken, a gólunkat is egy ilyen szituációt követően szereztük meg. Másrészt viszont a labdakihozataloknál voltak bizonytalanságaink, és a támadások terén is előre kell még lépnünk. Sok újoncot kipróbáltunk, és arra is kíváncsi voltam, hogy a játékosok egy nagy iramú nemzetközi mérkőzésen mennyire bírják a teljes meccsterhelést, ezért mi nem változtattunk sokat, így a második félidőben kevésbé voltunk frissek, mint ellenfelünk.

További híreink

Kis ETO-sok, nagy játéka: ezt mindenkinek látni kell!

Kis ETO-sok, nagy játéka: ezt mindenkinek látni kell!

Az elmúlt hét végén, az ETO FC Győr-Kisvárda u14-es labdarúgó-mérkőzésen magabiztos hazai siker született, ami még önmagában nem adna okot a találkozó kapcsán a hangsúlyos kiemelésre, sőt, a sok szép gól is csak azoknak az emlékezetében maradna meg, akik látták az összecsapást, ám egy parádés akció most várhatóan ezreknek adhat élményt.

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

A hétvégi utánpótlás-bajnokság fordulóiban minden korosztályos csapatunk pályára lépett, ahol összességében pozitív mérleggel zártak.

Beődi Bence interjú - veol.hu lapszemle

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink