Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az idei első mérkőzés: Kispesten a Honvéd ellen

Első felkészülési mérkőzésén lép pályára a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Az együttes szombaton a fővárosba utazik, ahol 11 órakor a Budapest Honvéddal csap össze. A hazai csapat nem járult hozzá a mérkőzés közvetítéséhez, ezért sajnos nem tudunk online streamet biztosítani.

Az idei első mérkőzés: Kispesten a Honvéd ellen

Együttesünk napi két edzéssel készül a bajnoki rajtra, ezen tréningek mellé a szakmai stáb próbált minél több, és lehetőleg minél nagyobb játékerőt képviselő csapatokkal edzőmeccseket lekötni. Mindjárt egy nagy múltú, rangos ellenféllel szemben kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorát az ETO FC, hiszen a csapat az NB I-es Budapest Honvéd vendégeként lép pályára szombaton délelőtt. A találkozó két játékosunk számára különösen fontos lehet, Májer Milán és Temesvári Attila a Honvéd játékosaként futballozik kölcsönben csapatunkban, így ők többszörösen is bizonyítani szeretnének. Ezen felül a motivációval egyik kerettagnak sincs gondja, hiszen ez az az időszak, amikor bizonyítani lehet a vezetőedzőnek, hogy a bajnokágban számítani lehet rá. Csató Sándor meg is fogja adni a lehetőséget mindenkinek és bizakodóan néz a jövő elé:

Lassan véget ér az első hetünk – kezdte a vezetőedző. – A felkészülést felmérésekkel kezdtük hétfőn. A közös munka előtt mindenki egyénileg készült otthon, személyre szabott program alapján. A játékosok szerencsére jó állapotban jöttek vissza, ebből a szempontból könnyű dolgunk van, mivel nem kell mindent a nulláról kezdeni. Ettől függetlenül ezen a héten az erőgyűjtés a legfontosabb. A hétfői, és a meccs előtti nap kivételével napi két edzésen vesznek részt a játékosok, az említett napokon pedig egy gyakorlás szerepel a programban. Kisebb sérülések vannak a csapatnál, de ezek nem okoztak gondot, egyedül Vankó Imre nem készülhet még velünk, de jövő héten már ő is becsatlakozhat a munkába. Mindjárt egy NB I-es csapattal találkozunk, amelynek előbb kezdődik a bajnokság, ezáltal nem is olyan szinten készülnek, mint mi, akik a felkészülés elején vagyunk. Szombaton nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy  játéklehetőséghez jussunk. Negyvenöt percet fog mindenki játszani, a keretünk is úgy lesz kialakítva. Legfontosabb, hogy a hetet egy jó játékkal zárjuk le, egy jó ellenféllel szemben.

A szombati mérkőzés után nem sok idejük lesz a játékosoknak a pihenésre, hiszen hétfőn újra kezdődik a munka, szerdán pedig már a szintén NB I-es Újpest FC vár a csapatra.

További híreink

CsakAzETO! 4. rész

CsakAzETO! 4. rész

Kedves Szurkolók! Az ETO FC Győr klubtévéjének 4. része az alábbi időpontokban megtekinthető az M4Sport műsorán.

Magabiztos győzelem Soroksáron

Magabiztos győzelem Soroksáron

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában ismét vendégségben lépett pályára csapatunk, amely ezúttal a Soroksár otthonában szerepelt, ahol szép gólokat szerezve, megérdemelt győzelmet aratott.

Értékes három pont Zalaegerszegről

Értékes három pont Zalaegerszegről

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 9. fordulójában Zalaegerszegen gyűjtötte be az értékes három pontot az ETO Akadémia.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink