Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Szerdán jön a Kaposvár

Szerda este 19:00 órakor a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában a tavaly még az élvonalban szereplő Kaposvári Rákóczi FC-t fogadjuk hazai pályán. Szurkoljunk együtt az első hazai győzelemért! Hajrá ETO!

Szerdán jön a Kaposvár

Ellenfelünk tavaly 14 ponttal utolsó helyen zárt az OTP Bank Ligában és a kiesést követően egy hét szünet után el is kezdték a felkészülést az NBII-re. A sűrű program után botlottak a nyitányon, a Nyíregyháza ellen szenvedtek 1-0-s vereséget a 84. percben. Kapusuk az a Pogacsics Krisztián, aki két szezont töltött az ETO-ban az NBI-es évek alatt. Az osztályváltás után nagy átalakuláson ment keresztül a keret, 13 távozóról és mindössze 6 érkezőről számolt be eddig a klub, köztük Gyirmótról Szarka Ákos, és volt játékosunk Nemanja Andric is a somogyiaknál folytatja. 

A két csapat legutóbb a 2018/19-es szezonban találkozott egymással, az őszi fordulóban 2-2-es döntetlen született, tavasszal pedig 3-2 arányban legyőztük az akkor feljutást kiharcoló együttest.

A mérkőzést Szőts Gergely fogja vezetni, asszisztensei Vígh-Tarsonyi Gergő és Király Zsolt lesznek, a tartalék játékvezető pedig Csonka Bence lesz.  

Ami a sérülteket illeti, Bagi István továbbra sem tudja vállalni a játékot, Vankó Imrét viszont újra láthatjuk a keretben. 

A félidőben ünnepélyes keretek között köszöntjük az Ifi BL-ben induló U19-es bajnokcsapatot, valamint átadjuk az érmeket az U14-es bajnokságban harmadik helyen végző lányoknak is.

A kezdőrúgást Biczó Zalán helytörténeti kutató, és a születésnapos ETO Legendánk Pénzes Mihály fogja végezni!

Hajrá ETO!

JEGYINFORMÁCIÓK

Normál jegy: 1500 Ft

E-szektor: 2500 Ft

Q-szektor: 1500 Ft

Diák/nyugdíjas jegy: 750 Ft (14-18 év között - személyi igazolvánnyal; 65 év felett  - személyi igazolvánnyal; nyugdíjasoknak - nyugdíjas igazolvánnyal!)

Diák/nyugdíjas jegy E szektor: 1250 Ft (14-18 év között - személyi igazolvánnyal; 65 év felett  - személyi igazolvánnyal; nyugdíjasoknak - nyugdíjas igazolvánnyal!)

14 év alatt: 0 Ft - regisztrációs jegy kötelező!

Vendég jegy: 1500 Ft

Vendég diák/nyugdíjas jegy: 750 Ft (14-18 év között - személyi igazolvánnyal; 65 év felett  - személyi igazolvánnyal; nyugdíjasoknak - nyugdíjas igazolvánnyal!)

További híreink

Gól a félpályáról

Gól a félpályáról

A Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 6. fordulójában Lébényben szerepelt az ETO Akadémia, ahol fiataljaink végig koncentrálva papírforma győzelmet arattak.

Könnyed siker a kupában, kiemelkedő teljesítménnyel

Könnyed siker a kupában, kiemelkedő teljesítménnyel

A MOL Magyar Kupa szombat esti mérkőzésén Pápán vendégszerepelt csapatunk, ahol a lényegi kérdéseket már a meccs elején eldöntötte. Különösen jól sikerült a mérkőzés Májer Milán számára, aki négy gólban is főszerepet vállalt.

Utánpótlás híradó

Utánpótlás híradó

Felemás hétvégét zártak csapataink a hétvégi korosztályos összecsapásokon. U19-es csapatunk hazai pályán a Vasas ellen szenvedett vereséget, az U15-ösök szintén hazai környezetben fogadták a MOL Fehérvár csapatát, akik itthon tartották a három pontot, az egy évvel fiatalabbak is a fehérvári csapatott látták vendégül, akiknek egy pontot sikerült begyűjteniük. A legifjabbak Pécsett, a Bozsik Tornán szerepeltek sikeresen.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink