Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Nem sikerült pontot szerezni a nyitányon

Az FC Ajka több helyzetet alakított ki a mai napon és 0-0-ás félidőt követően a második játékrészben kétgólos előnyre tett szert. A 82. percben Priskinnek még sikerült szépíteni, de az egyenlítés elmaradt, így 2-1-es végeredmény született a hazaiak javára.

Nem sikerült pontot szerezni a nyitányon

Az első 10 percben mezőnyfölényben futballozott az ETO, majd átvette az irányítást a hazai csapat. Az ajkaiaknak több nagy helyzetet is sikerült kialakítaniuk, de védelmünk rendre állta a sarat, Gundel-Takács pedig bravúrjaival meccsben tartotta a csapatot.

A szünet után továbbra is a hazaiak voltak veszélyesek, az 56. percben Nagy Krisztián egy jobb oldalról érkező labdára indult meg, majd középről higgadtan a kimozduló kapus mellett a hálóba gurított. (1-0)

Rövid időn belül Májer háromszor is villant, előbb Szimcso pontrúgása után fejjel, egy perccel később pedig egy éles lövéssel tette próbára ellenfelünk kapusát, majd a léc alá tartó szabadrúgását ütötte ki Horváth.

A 79. percben egy védelmi hiba után a csereként beállt Zsolnai révén megduplázta előnyét az ajkai együttes. (2-0) Hamar jött a válasz a 82. percben, egy remek indítást követően Priskin szép mozdulattal tette maga elé a labdát, majd a rövidbe vágta. (2-1) A hajrában a kapujuk elé szegeztük a hazaiakat, de az egyenlítésre már nem maradt idő.

 

FC Ajka: Horváth T. - Tar, Kenderes, Tóth G., Présinger - Kovács N., Csizmadia, Heffler, Rétyi (Irimiás 86’) - Nagy K. (Zsolnai 73’), Zamostny (Lengyel 68’)

Vezetőedző: Kis Károly

WKW ETO FC Győr: Gundel-Takács - Kovács K., Vári, Fejes, Forró - Vashkeba, Vitális (Múcska 46’), Kiss (Király 61’) – Szimcso (Szuhodovszki 77’), Májer, Priskin

Vezetőedző: Tuifel Péter

Gólszerzők: Nagy (57’), Zsolnai (79’) ill. Priskin (82’)

Játékvezető: Barna Gábor (Becséri Gergely, Kiss Balázs)

Tuifel Péter - Több gólhelyzetet alakított ki ellenfelünk, amiből kettőt sikerült is értékesíteniük, ezzel megnyerték a mérkőzést. Sajnos mi nem tudtuk azt a játékot produkálni, amit szerettünk volna, amiből valamennyit már visszakaptunk az edzőmérkőzéseken. Építgetjük a csapatot, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, mert elég sok új játékos érkezett és ezen a meccsen rengeteg olyan hiba kijött, amit szeretnénk rendbe rakni a későbbiekben.

 

 

További híreink

Gól a félpályáról

Gól a félpályáról

A Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 6. fordulójában Lébényben szerepelt az ETO Akadémia, ahol fiataljaink végig koncentrálva papírforma győzelmet arattak.

Könnyed siker a kupában, kiemelkedő teljesítménnyel

Könnyed siker a kupában, kiemelkedő teljesítménnyel

A MOL Magyar Kupa szombat esti mérkőzésén Pápán vendégszerepelt csapatunk, ahol a lényegi kérdéseket már a meccs elején eldöntötte. Különösen jól sikerült a mérkőzés Májer Milán számára, aki négy gólban is főszerepet vállalt.

Utánpótlás híradó

Utánpótlás híradó

Felemás hétvégét zártak csapataink a hétvégi korosztályos összecsapásokon. U19-es csapatunk hazai pályán a Vasas ellen szenvedett vereséget, az U15-ösök szintén hazai környezetben fogadták a MOL Fehérvár csapatát, akik itthon tartották a három pontot, az egy évvel fiatalabbak is a fehérvári csapatott látták vendégül, akiknek egy pontot sikerült begyűjteniük. A legifjabbak Pécsett, a Bozsik Tornán szerepeltek sikeresen.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink