Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Pénzes Mihály 70 éves

ÖT ÉVTIZED ETO-SZÍVVEL - Volt olyan tíz év az ETO nem is olyan régi történetében, amikor nem múlt el mérkőzés a következő kis közjáték nélkül: a csendben kivonuló csapatok mögül a nézőtérről egyszer csak egy öblös hang elkiáltotta magát: „Miiisukááám!” És a címzett, Pénzes Mihály, lehajtott fejjel, de mosolyogva fogadta a bíztatást…

Pénzes Mihály 70 éves

Összesen 193 bajnoki mérkőzést játszott zöld-fehér színekben az NB I-ben, 36 gól fűződik a nevéhez. Kupagyőztes, bajnoki bronzérmes csapat tagja volt, utánpótlás Európa-bajnok, egyszer a nagyválogatott mezét is magára ölthette: „Amikor a tragikusan fiatalon elhunyt Bozsik Józsefet kinevezték kapitánynak, megkérdezte az akkor nagymenő Fazekas Lászlót, hogy ajánljon valaki vonal szélsőt a mezőnyből. „Kapa” rám gondolt, ott voltam azon a bécsi mérkőzésen a kispadon, amikor Bozsik rosszul lett. A következő alkalommal, a Luxemburg elleni idegenben 4:2-re megnyert meccsen Moór Ede engem játszatott, később azonban már nem vettek számításba. Az utánpótlás Eb-negyeddöntőn Békéscsabán az én gólommal jutottunk tovább a hollandok ellen, a szovjetek elleni elődöntőn nevemhez fűződött a hosszabbítást jelentő találat, amely után büntetőkkel jutottunk az 1974-es fináléba. Ahol aztán már Illovszky Rudolf csapata, a nagyválogatott szerepelt, számomra az érmet később csináltatták meg, mint Palotai Károlynak a tokiói olimpia után…”

Történetében az is megér egy misét, ahogyan NB I-es játékos vált belőle. A Sopronhoz tartozó Bánfalváról származó srác szerény körülmények között nőtt fel, és tűnt ki gyorsaságával, gólérzékenységével a helyi Vasas csapatából. A katonaságtól leszerelés, és az aláírt átigazolási lap után még fél évig tesztelte az ETO, de végül az első nyári alapozást követően hamar helyet követelt magának a következő csapatban: Földes – Keglovich, Orbán, Kiss Z., Izsáki – Somogyi, Horváth L. – Stolcz, Varsányi, Korsós, Pénzes. Nem akármilyen gárda volt! „Eleinte balszélsőt játszottam, Stolcz János sérülése miatt kerültem át a jobb oldalra, és aztán ott is ragadtam. Az első mérkőzésemen, Egerben mindjárt sikerült gólt szereznem. Egy felkészülési mérkőzésen elszenvedett nyílt kéztörést kivéve elkerültek a sérülések, sokáig biztos helyem volt a csapatban. Pusztai László távozásakor a Honvéd szeretett volna a helyére átigazolni, de a bronzérmes, kupaszereplő ETO-nál jól éreztem magam.”

A Verebes-féle aranycsapatból éppen kimaradt, még játszott Csornán és Bábolnán, de közben már dolgozott a Rába-gyár anyagellátási osztályán. Gőcze Sándor, a negyvenes évek ETO-jának ugyancsak válogatott szélsője volt a főnöke, majd a rendszerváltás után kereskedelmi magánvállalkozásba kezdett, ahonnan 25 év múlva vonult nyugdíjba: „Tulajdonképpen elégedett lehetek a sportolói pályafutásommal, csak a két utolsó edzővel nem volt szerencsém. Palicskó Tibor nem bocsátotta meg, hogy még az MTK szakvezetőjeként 1971-ben, az ellene lázadó kilenc játékosát nélkülözve úgy kapott ki nálunk, hogy Csernefalvy játékvezető megadta gólnak az oldalhálón át a kapuba jutó lövésemet. Majd utódja, Kovács Imre közölte, hogy az általa elképzelt szerkezetbe nem férek bele, pedig szó volt róla, hogy másokhoz hasonlóan én is még szélső hátvédként legyek hasznára a csapatnak. Később, 1985-től az öregfiúk csapatnak voltam a szervezője, mindenese, rengeteg hírverő mérkőzést játszottunk, Ausztriában, Németországban és Olaszországban is szívesen láttak bennünket. Persze, elrepültek az évek, a négy unoka mellett ma a rendszeres lábtenisz formájában maradt meg a labda szeretete, és a sajnos, egyre kevesebb régi sportbaráttal fehér asztal mellett szívesen emlékezünk a régi időkre.”

Boldog születésnapot kívánunk a ma 70 éves Pénzes Mihálynak!

További híreink

Pontszerzés hazai pályán

Pontszerzés hazai pályán

1-1-es döntetlennel ért véget a szerda esti WKW ETO – Kaposvár találkozó, ahol egygólos vendég vezetés után Lipták Zoltán egyenlített a második félidőben. A hajrában még a győzelmi esélyeink is megvoltak, végül pontosztozkodással zártul a zöld-fehérek csatája.

NÉZD ÉLŐBEN!

NÉZD ÉLŐBEN!

WKW ETO FC Győr - Kaposvári Rákóczi FC Merkantil Bank Liga 2. forduló

Szerdán jön a Kaposvár

Szerdán jön a Kaposvár

Szerda este 19:00 órakor a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában a tavaly még az élvonalban szereplő Kaposvári Rákóczi FC-t fogadjuk hazai pályán. Szurkoljunk együtt az első hazai győzelemért! Hajrá ETO!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink