Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

20 éves belső védővel erősítettünk

Temesvári Attila a Budapest Honvéd FC-től érkezett hozzánk és egy éves kölcsönszerződést kötött klubunkkal! Játékosunknak sok sikert kívánunk!

20 éves belső védővel erősítettünk

A 190 cm magas, utánpótlás válogatott védő a Budatétény SE-nél kezdte a labdarúgást, ezt követően a Vasas kiskorosztályú csapatainál szerepelt, az akadémiai éveket pedig a Honvéd FC-nél töltötte. A kispestieknél egészen a felnőttig jutott és 35 NBIII-as meccset jegyzett, 2019/20-as szezon tavaszi idényében Tiszakécskén játszott kölcsönben, ahol 6 másodosztályú mérkőzésen lépett pályára.

Attila a felkészülés során a BVSC elleni edzőmeccsen a második félidőben mutatkozott be az ETO színeiben, a hétvégi főpróbán pedig a hajrában kapott lehetőséget!

Szeretettel köszöntünk a csapatban és sok sikert kívánunk!

További híreink

Pontszerzés hazai pályán

Pontszerzés hazai pályán

1-1-es döntetlennel ért véget a szerda esti WKW ETO – Kaposvár találkozó, ahol egygólos vendég vezetés után Lipták Zoltán egyenlített a második félidőben. A hajrában még a győzelmi esélyeink is megvoltak, végül pontosztozkodással zártul a zöld-fehérek csatája.

NÉZD ÉLŐBEN!

NÉZD ÉLŐBEN!

WKW ETO FC Győr - Kaposvári Rákóczi FC Merkantil Bank Liga 2. forduló

Szerdán jön a Kaposvár

Szerdán jön a Kaposvár

Szerda este 19:00 órakor a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában a tavaly még az élvonalban szereplő Kaposvári Rákóczi FC-t fogadjuk hazai pályán. Szurkoljunk együtt az első hazai győzelemért! Hajrá ETO!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink