Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

A Vasas FC otthonában folytatjuk a szereplést

Az angyalföldiek jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el, 41 ponttal holtversenyben a Siófokkal. Csapatunk számára különösen fontos a pontszerzés, hisz egy esetleges győzelemmel feljebb zárkózhatunk az élbolyhoz!

A Vasas FC otthonában folytatjuk a szereplést

Az őszi szezonban Andric és Szimcsó első félidőben szerzett találatával magabiztos 2:0-ás sikert arattunk hazai pályán, amit idegenben is szeretnénk megismételni.

A fővárosiaknak nem titkolt céljuk, hogy a következő szezont már az élvonalban szeretnék kezdeni, ezt bizonyítja az is, hogy a tél során több erősítés is érkezett hozzájuk. Az egyik legkiemelkedőbb közülük az NBI-es góllövő listát vezető válogatott labdarúgó, Feczesin Róbert, akivel 3 és fél éves szerződést kötött a Vasas FC.

A további igazolások között szerepel még az ETO-ban nevelkedett Csató Martin, valamint két fiatal játékosunk Kalmár Olivér és Hidi M Sándor csatlakozott a piros-kékek keretéhez, előbbi a szeptemberi győztes mérkőzésen végig a pályán volt, utóbbi pedig csereként kapott lehetőséget a 70. percben. A kapus posztot Jova Leventével, a védő- és középpályás sort pedig a Ujvárosi Ádámmal és Vernes Richárddal egészítették ki.

A tavasz során négy meccs alatt 10 pontot szereztek, a nyitányon gólnélküli döntetlent játszottak a Békéscsabával, viszont győzni tudtak az Ajka, a Tiszakécske és a Kazincbarcika ellen is.

Kondás Elemér bízik abban, hogy ezt a sorozatot hétvégén az ETO képes lesz megszakítani!

Kondás Elemér: „Próbáltuk rendezni a sorokat a héten, remélem sikerült is. Tudjuk, hogy a múlt vasárnapi játékunk nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. Gyengén játszottunk, ennek ellenére bármi megtörténhetett volna azon a mérkőzésen. Én személy szerint szégyelltem magam és sajnáltam a szurkolóinkat, hogy ilyen teljesítményt mutattunk. Természetesen ezt a hétvégén igyekszünk kijavítani. Tudjuk, hogy a Vasas milyen játékerőt képvisel, megnéztük a játékukat, ennek megfelelően megpróbáljuk az ellenszerét megvalósítani!”

Hajrá ETO!

További híreink

Sebők Zsolt 41 éves
Palla Antal 70 éves

Palla Antal 70 éves

A Magyar Bajnok és MNK-győztes kapus ma ünnepli 70. születésnapját! Isten éltesse sokáig Legendánkat!

Az ETO-szív jóban-rosszban együtt dobban!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink