Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Nem tudtuk itthon tartani a három pontot

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában 2:1 arányban legyőzte együttesünket a BFC Siófok. Az első félidőben Elek és Remili révén kétgólos előnyre tettek szert, amin változtatni csak a véghajrában egy öngóllal tudtunk. A hosszabbításban ugyan a szépítés még sikerült, de az egyenlítés már elmaradt.

Nem tudtuk itthon tartani a három pontot

A meccs első nagyobb helyzete előttünk adódott, mikor a 7. percben Priskin Tamás egy erős átlövéssel próbálkozott, de Hutvágner fogta a löketet. A 18. percben Horváth Tamás egy takarásból érkező labdát reflexből bravúrral védett, de a kipattanót csak szögletre sikerült menteni. A sarokrúgás átszállt a hosszúra, majd Elek Bence elé került, aki egy lesgyanús szituációból a hálóba talált. (0-1) Hamarosan jött a válasz, a 24. percben Kalmár beadását követően Horváth Zoltán fejelte középre a labdát, amit Priskin bepiszkált a kapuba. A játékvezető azonban előzőleges lesállás miatt érvénytelenítette a találatot, maradt az egygólos vendég vezetés.

A 29. percben egy hazaadás után Horváth Tamás kirúgása az ellenfél játékosa előtt landolt, majd a meginduló Remili lerázva védőjét kíméletlenül a kapu jobb alsó sarkába gurított. (0-2) Néhány perccel később Lorentz Márton durva belépőjét követően Priskin a földre került, de a játékvezető sípja néma maradt. A 42. percben ismért egy kemény ütközés után jutottunk szabadrúgáshoz, amit Andric végzett el, majd a visszafejelt labdát Vashkeba élesen meglőtte, de a labda a jobb felső sarok mellett eltekeredett. A 44. percben Priskin sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy kényszerű cserét kellett végrehajtani, helyére Lovrencsics érkezett.  

A második játékrész jól indult számunkra, Lovrencsics pontos beadása után Horváth Zoltán előtt egyből hatalmas lehetőség adódott, aki becsúszva még utolérte a labdát, de már csak az alapvonalon tudta továbbsodorni, nagy ziccert szalasztottunk el. Az 55. percben Kovács helyére Múcska érkezett, aki lendületesen szállt be a játékba. Nem sokkal később újabb találatunkat érvénytelenítette a játékvezető, Horváth Zoltán kapott labdát, amit az ötös sarkáról a hosszúra bombázott, majd Lovrencsics testtel a kapuba sodort, de ismét megkérdőjelezhető les miatt jelzett a partjelző.

A 69. percben ismét Lovrencsics és Horváth összjátékából ígéretes támadást vezettünk, de Horváth fejese centikkel a kapu mellett kötött ki. A harmadik cserelehetőségünket is kihasználva Simon Ádám helyére Gaál Bálint érkezett. A 76. percben Dvorschák a büntetőterületen belül kezezett, ezért tizenegyeshez jutott a Siófok. A büntetőt Magasföldi végezte el, aki szerencsénkre Horváth kapuja fölé lőtte a labdát, így az eredmény nem változott. A hosszabbításban felpörögtek az események, először egy szépen becsavart szögletet követően Magasföldi a saját kapujába talált, ezzel sikerült szépítenünk a 90. percben. (1-2) Ezután Magasföldi szabadrúgásából a mi hálónk is rezzent, de a támadó csapat egyik játékosa a sorfalban tartózkodott, ami az új szabálynak megfelelően érvénytelenítette a gólt. A mérkőzés 2:1-es vendég győzelemmel zárult.

Priskin Tamásnak ezúton is jobbulást kívánunk!

WKW ETO FC Győr - BFC Siófok 1:2 (0:2)

Gólszerzők: Magasföldi (öngól 90') ill. Elek (18'), Remili (29')

WKW ETO FC Győr: Horváth T. - Vári, Dvorschák, Gengeliczki, Kalmár, Kovács (Múcska 55'), Simon Á. (Gaál 73'), Vashkeba, Andric, Priskin (Lovrencsics 44'), Horváth Z.
Vezetőedő: Kondás Elemér 

BFC Siófok: Hutvágner - Magasföldi, Elek, Csilus, Remili, Réti, Jagodics, Kiss, Kővári (Jánvári 85'), Tajthy (Horváth A. 90'), Lorentz
Vezetőedző: Gál István Róbert 

További híreink

Palla Antal 70 éves

Palla Antal 70 éves

A Magyar Bajnok és MNK-győztes kapus ma ünnepli 70. születésnapját! Isten éltesse sokáig Legendánkat!

Az ETO-szív jóban-rosszban együtt dobban!
Szurkolóink a győri egészségügyi dolgozók előtt tisztelegtek

Kiemelt támogatóink

Támogatóink