Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Itthon folytatjuk a felkészülést

Szombaton 11:00 órakor hazai környezetben fogadjuk a harmadosztályban szereplő Pápai Perutz együttesét!

Itthon folytatjuk a felkészülést

Ellenfelünk jelenleg 4. helyen áll az NBIII. Nyugati csoportjában. Legutóbb, pontosan egy éve szintén téli edzőmérkőzés során találkozott egymással a két csapat, ahol kétgólos ETO győzelem született. A mieink első találatát a most is gólerős támadónk Nemanja Andric szerezte.

Kondás Elemér: „Ezekre a mérkőzésekre még konkrétan nem készülünk, hanem próbálunk a bajnoki mérkőzésekre koncentrálni, viszont nagyon fontos állomások! Eredetileg két edzőmeccset terveztünk, mert azt szerettem volna, hogy 90 percet játszanak a játékosok, azonban a másik edzőmérkőzést az osztrák csapat lemondta. A héten egyrészt azzal töltöttük az időt, hogy készüljünk a bajnokságra, másrészt pedig azért volt jó a Gyirmót elleni találkozó, mert kijöttek a hibák és azokat elkezdtük javítani. Szeretek erős ellenfelekkel játszani a felkészülés során és elsősorban nem az eredmény érdekel, ekkor jönnek ki igazából a hibák. Ha egy gyengébb csapat ellen játszottunk volna, és esetleg nyerünk, akkor sem lenne minden rendben. Nagyon hasznos volt az előző találkozó, sajnos nem alakult kedvezően az eredmény, ami egy kicsit bosszant, de kijöttek a hibák és ezeket a héten már próbáltuk orvosolni, hogy a hétvégén, a következő edzőmeccsen már ezek ne jelentkezzenek.”

A mérkőzés az ETO műfüves pályáján lesz megrendezve! Várunk minden kedves szurkolót!

Hajrá ETO!

További híreink

Döntetlen idegenben

Döntetlen idegenben

Kétgólos hátrányból felállva, rengeteg helyzetet kidolgozva az utolsó percben sikerült egyenlíteni a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, így egy ponttal térhetünk haza a Kazinbarcika otthonából.

Hollandiából igazoltunk középpályást

Hollandiából igazoltunk középpályást

Dobos Áron a holland első osztályú Fortuna Sittard csapatától érkezik fél évre kölcsönbe az ETO-hoz. Áron, köszöntünk az ETO-nál és sok sikert kívánunk!

Kalmár a Vasasnál folytatja

Kalmár a Vasasnál folytatja

Kalmár Olivér a szezon hátralévő részében a Vasas FC csapatánál szerepel kölcsönben. Az angyalföldi csapatnak opciós joga van nyáron kivásárolni a játékost. Sok sikert kívánunk Olivér!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink