Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Bemutatjuk új igazolásainkat

A tavaszi folytatás előtt négy játékossal erősített az ETO. Simon András és Kiss Máté 2,5 évre érkezett, Gaál Bálint 1,5 évre, Tömösvári Bálint pedig kölcsönbe fél évre. Sok sikert kívánunk az ETO színeiben!

Bemutatjuk új igazolásainkat

Simon András 29 éves, 183 cm magas csatár, az MTK-tól érkezik 2,5 évre Győrbe. „Örülök, hogy visszatérhettem az ETO-ba, ami egy igazán nagy múltú klub, nagy megtiszteltetés újra itt lenni. A célom természetesen az NB1-es feljutás” – mondta. A 20-as mezben lép majd pályára.

Kiss Máté az ETO-ban nevelkedett, így nem ismeretlen számára a közeg. A 28 éves, 180 cm magas középpályás a ZTE FC csapatától érkezik 2,5 évre nevelőegyesületéhez.  „Itt kezdtem a pályafutásomat, itt nevelkedtem, nagyon örülök, hogy újra itt lehetek. Célom, hogy elérjük az NB1-et, akár már ebben a szezonban” – mondta. A 16-os mezben lép majd pályára.

Gaál Bálint 28 éves, 184 cm magas és csatár poszton játszik. A Szombathelyi Haladástól érkezik és 1,5 éves szerződést írt alá. „Örülök, hogy itt lehetek, és remélem, hogy hozzá tudok járulni az ETO sikeres szerepléséhez a jövőben” – mondta. A 44-es mezben lép majd pályára.

Tömösvári Bálint szélső támadó, 21 éves, 179 cm magas. A Budapesti Honvéd játékosa kölcsönszerződéssel érkezett fél évre az ETO-hoz, a 11-es mezben lép majd pályára. „Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú klub megkeresett. Felvázolták nekem a tervet és szimpatikus volt, szeretném hozzásegíteni a csapatot az NB1-es feljutáshoz”- mondta.

További híreink

Simon Márk és Borbély Bálint is a távozók között
Glázer Róbert 70 éves

Glázer Róbert 70 éves

Tegnap ünnepelte 70. születésnapját az ETO legendája! Glázer Róbert 1969-ben mutatkozott be az élvonalban, a Rába ETO csapatában, ahol egy bajnoki címet és egy magyar kupagyőzelmet szerzett. 1982-ig összesen 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken 65 gólt szerzett. Isten éltesse sokáig!

Domonkos és Gránicz távoztak

Domonkos és Gránicz távoztak

Közös megegyezéssel szerződést bontott Domonkos Kristóf illetve Gránicz Patrik és az ETO.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink