Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Hátrányból tíz emberrel győzött az ETO

Küzdelmes első félidő után, a 10 főre fogyatkozó WKW ETO egy gólos hátrányba került, majd bravúros fordítással 2-1-re megnyerte az Ajka FC elleni bajnoki mérkőzést! A győri gólokat Andric és Horváth Z. szerezték!

Hátrányból tíz emberrel győzött az ETO

A kevés helyzetet hozó gól nélküli első félidőben főleg a küzdelem dominált, majd a szünet után egy csapásra megváltozott a játék képe, mikor Kalmár Olivér kiállítását követően vezetést szerzett az Ajka.

A gól utáni nehéz percek után, Horváth Z. és Kun B. beállításával kockáztatott Kondás Elemér az ETO vezetőedzője, egyértelműen jelezve, nem adtuk fel a meccset! Csapatunk újraszerveződve támadni kezdett az egyenlítésért, az Ajka pedig veszélyes kontráival próbálkozott eldönteni a találkozót.

Több kimaradt hazai helyzet után - teljesen megérdemelten - Andric góljával visszajöttünk a meccsbe a 75. percben.

Közönségünk fantasztikus buzdításba kezdett, az emberhátrányban fantasztikusan harcoló csapatunknak szüksége is volt erre.

Nagy küzdelem árán Horváth Z. találatával megfordítottuk a mérkőzést!

A mérkőzés végső, majd a hosszabbítás perceiben hősies védekezéssel majd taktikus megoldásokkal megakadályoztuk az ajkai egyenlítést, végül a WKW ETO FC Győr 2-1-re nyerte a találkozót ismét óriásit küzdöttek egymásért és a klubbért játékosaink. Szép volt fiúk!

Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II., 20. forduló

WKW ETO FC Győr – FC Ajka 2-1 (0-0)

Győr, ETO Park.

Jv.: Veizer R. (Kulman T., Szilágyi N.)

WKW ETO: Horváth T. – Kovács K., Bagi, Vári, Kalmár – Hidi M., Vashkeba (Vitális 90+3′), Szánthó (Horváth Z. 57′), Andric, Múcska (Kun 57′) – Lovrencsics.

Ajka FC: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Kenderes, Nagy B. (Oláh 83′) – Nagy I. (Lakatos 76′), Csizmadia, Lengyel, Stoiacovici (Illés 57′), Horváth P. – Nagy M..

Gólszerző: Andric (75′), Horváth Z. (82′), ill. Horváth P. (54′).

A mérkőzés eseményei:

1. perc: Fehérben a vendég, zöldben a hazai csapat. A meccset az Ajka kezdi. Gengleiczki kezdett volna, de a bemelegítésnél megsérült, így Hidi M. Sándor került be a kezdőbe.

11. perc: Mindkét csapatnál sok a pontatlanság az első percekben.

12. perc: Stoiacovici kap sárgát.

17. perc: Nagy István jobboldali szabadrúgását Horváth T. magabiztosan húzza le a magasból.

18. perc: Szánthó jobbról végez el szabadrúgást a kaputól 27 méterre, a lövése megpattan a sorfalon, de így is el tudja érni Horváth D.

21. perc: Kovács K. adja laposan középre a labdát a jobb oldalról, Andric tisztán kapja az ötös jobb sarka környékén, kapura is fordul vele, de addigra már csak szorongatott helyzetben tud lőni. Olyannyira pontatlan a lövése, hogy a túloldalról jöhet bedobással az Ajka.

28. perc: Vashkeba rúgja fel Nagy Barnabást, ez is sárga.

35. perc: Szép győri összjáték végén Andric lő 14 méterről, a bevetődő védőt találja el, a labda a bal oldalon érkező Múcska elé kerül, ő igazít rajta, majd kapura csavarja: a felső lécről pattan kapu fölé a labda.

42. perc: Bagi gázolja el Csizmadiát, sárga lap.

43. perc: Lengyel fejese pontatlan.

45. perc: Vége az első félidőnek.

46. perc: Folytatódik a meccs, csere egyik oldalon sem volt a szünetben.

48. perc: Hidi M. 20 méterről lő kapu mellé.

49. perc: A kapura tartó Csizmadiát rúgja fel a kaputól 17 méterre Kalmár, a játékvezető kiállítja a győri védőt.

51. perc: Heffler szabadrúgása a sorfalat találja el, onnan már nincs nehéz dolga Horváth kapusnak, hogy a lepattanó labdát összeszedje.

53. perc: Stoiacovici lapos lövése kapu mellé megy.

54. perc: Horváth Péter az alapvonalról visszapasszolt labdát 10 méterről, kissé jobbról a hosszú alsóba lövi. 0-1.

57. perc: Stoiacovici helyére Illés érkezik a vendégeknél.

59. perc: Kettős csere hazai oldalon: Szánthót Horváth Z., Múcskát Kun váltja az ETO-ban.

61. perc: Kunnal szemben szabálytalankodtak az ajkai védők, a szabadrúgást 17 méterről Horváth Z. a sorfalba lövi.

68. perc: Horváth Z. elesik a tizenhatoson belül: kifelé jár a szabadrúgás.

70. perc: Vashkeba, Hidi M. és Kovács összjátéka után a bal oldalon Andric kerül helyzetbe, azonban öt méterről nem találja el a kaput.

75. perc: Andric 23 méterről, balról lő kapura, a labda a kapus előtt megpattanva, a kapust is érintve jut a hálóba. 1-1.

76. perc: Lakatos jön Nagy I. helyére. Lengyel kap sárgát aztán.

78. perc: Horváth P. kap labdát, lesen. Elrúgja a labdát, úgyhogy ő is kap egy sárgát.

82. perc: Negyven métert száll a labda egy szabadrúgás után, Horváthnak fejeli le Lovencsics, a cserejátékos 5 méterről, tisztán a bal alsóba lő. 2-1.

83. perc: Nagy B. helyére jön Oláh az Ajkánál.

88. perc: Oláh kap labdát tisztán az ötösön belül, a bal oldalon. Horváth ment szögletre.

89. perc: Horváth védi Nagy M. 18 méterről leadott lövését.

90. perc: Három perc a ráadás.

90+3. perc: Vitális érkezik Vashkeba helyére. Aztán Lovrencsicset kell ápolni.

90+4. perc: Vége a meccsnek. (Forrás: kisalfold.hu)

eto.hu

Kapcsolódó képek

További híreink

Fordulatos mérkőzésen magabiztos ETO Akadémia győzelem a Sopron ellen

Fordulatos mérkőzésen magabiztos ETO Akadémia győzelem a Sopron ellen

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójában az ETO Akadémia hazai pályán fogadta a SFAC 1900 csapatát, ahol fiatal játékosaink egy gólgazdag mérkőzésen magabiztos, 7-3-as győzelmet arattak, többek között Farkas Balázs mesterhármasának köszönhetően.

MÁTÓL KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE A LELÁTÓN!

MÁTÓL KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE A LELÁTÓN!

Kedves Szurkolóink! A Magyar Közlöny beszámolója szerint, az a járványügyi intézkedés lépett életbe, hogy minden szabadtéri sportrendezvényen a játékosokon és a stábtagokon kívül mindenkinek kötelező a maszk viselése. Kérjük ennek betartását! Hajrá ETO!

Az 1956-os forradalom hőseire emlékezünk

Az 1956-os forradalom hőseire emlékezünk

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink