Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Minden hónap utolsó péntekén: ETO Nyílt Nap Gyerekeknek!

Szeptember utolsó péntekével kezdetét vette új programsorozatunk, az ETO Nyílt Nap Gyerekeknek! Első vendégeink az Audi Iskola és az Abdai Általános Iskola diákjai voltak!

Minden hónap utolsó péntekén: ETO Nyílt Nap Gyerekeknek!

A Gyerekek Éve jegyében újabb nagyszabású programsorozatot indítottunk. Szeptembertől kezdve minden hónap utolsó péntekén győri és Győr környéki iskolásokat hívunk meg előre egyeztetett rendszerben egy rendhagyó tanulmányi kirándulásra, egy délelőttre az ETO Stadionba!

 Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek közelebbről is megismerkedhessenek a létesítménnyel és a klub történelmével, hiszen mégis csak a város egyik tradicionális sportszervezetéről van szó.

A délelőttök programja a következőképpen alakul:

A program egy vezetett stadiontúrával indul, amit egy különleges, rövidített ETO történelemóra zár.

A túrán és az előadáson elhangzottak alapján a diákok kapnak egy tesztsort, melyen csupa olyan kérdés szerepel, amire hallották a választ korábban.

Minden csoportból a legjobb teszteredményt elérő kisdiák részt vesz egy sorsoláson, és a legügyesebbek közül egy diák megnyeri a lehetőséget, hogy az ETO utolsó előtti hazai mérkőzésén, 2020. április 29-én a Soroksár ellen elvégezze a mérkőzés kezdőrúgását, illetve kísérőivel VIP páholyból nézhesse a mérkőzést!

A teszt kitöltése után a program öltözőlátogatással zárul, ahol a játékosok várják a gyerekeket. Ilyenkor kötetlenül lehet tőlük kérdezni, közös képeket készíteni, autogramot kérni.

Az első Nyílt Nap hatalmas sikerrel zárult, bízunk benne, hogy a következő hónapok utolsó péntekjein is hasonlóan csillogó szemeket és boldog mosolyokat láthatunk az ETO Nyílt Napon részt vevő gyerekek arcán!

A program egészen a 2019/2020-as szezon végéig tart.

2019/2020 - A Gyerekek Éve!

További híreink

A Vasas FC otthonában folytatjuk a szereplést

A Vasas FC otthonában folytatjuk a szereplést

Az angyalföldiek jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el, 41 ponttal holtversenyben a Siófokkal. Csapatunk számára különösen fontos a pontszerzés, hisz egy esetleges győzelemmel feljebb zárkózhatunk az élbolyhoz!

Ha hónap utolsó péntekje, akkor stadiontúra!

Ha hónap utolsó péntekje, akkor stadiontúra!

Az ETO interaktív nyílt napjára ezúttal a Kölcsey és a Radnóti Iskola diákjai érkeztek, akik végigjárva a létesítményt számos új ismerettel gazdagodhattak a labdarúgás területén!

Varsányi Tibor 75 éves

Varsányi Tibor 75 éves

Ma ünnepli születésnapját ETO Legendánk, aki ebből az alkalomból hétvégén a Szeged elleni mérkőzésen a második félidőben elvégezhette a kezdőrúgást! A klub névre szóló mezzel és ETO-s borral köszöntötte! Isten éltesse sokáig!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink