Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Változások a keretben

Egy új igazolással, egy távozóval és két kölcsönbe adott játékossal véglegessé vált a WKW ETO FC Győr kerete. A változásokról Boér Gábor vezető tájékoztatott bennünket.

Változások a keretben

Borbély Bálint személyében NB1-es és NB2-es rutinnal rendelkező középpályással erősítettünk. Borbély 1989.11.30-án született Gyulán. A Vasastól került hozzánk, pályafutása alatt megfordult már többek között Békéscsabán és az MTK-ban is, mindkét együttessel kiharcolta az NB1-es feljutást. A középpályára érkezik, ahol komoly erőssége lehet csapatunknak, a 30-as mezben láthatják majd szurkolóink. Ha minden jól alakul, a mai mérkőzésen már pályára léphet. 

Sok sikert, eredményes szezont kívánunk az ETO színeiben!


Közös megegyezéssel szerződést bontott és távozik Tar Zsolt, akinek köszönjük az itt eltöltött időszakot, és az ETO-ért végzett munkáját! Úgy tudjuk, jelenleg még nincs csapata. További sok sikert kívánunk neki a pályán és azon kívül egyaránt!

Múcska Viktor 1 éves kölcsönszerződéssel a Somorja csapatában folytatja. Boér Gábor vezetőedző elmondta, „- Fiatal, utánpótlás korú játékosunknak fontos a folyamatos játéklehetőség, és a fejlődését szem előtt tartva úgy ítéltük meg, hogy ez most kölcsönadás formájában tud megvalósulni. A következő idényre megerősödve, tapasztalatokat szerezve várjuk vissza! Fontos elmondani, hogy a két klub megegyezése alapján, amennyiben a szükség úgy hozza, Viktor fél év múlva visszarendelhető.”  

Domonkos Kristóf a következő fél évet Komárnoban tölti kölcsönben, a több játéklehetőség és a fejlődés miatt visszatér korábbi klubjához. „- Fél év múlva várjuk vissza, hosszú távon számítunk rá, de most arra van a legnagyobb szükség, hogy folyamatosan játékban legyen, hiszen még fiatal.” – mondta Boér Gábor vezetőedző.

Ezekkel az igazolásokkal lezárult a keretünk kialakítása, ami így végleges, 21+3 játékosból áll.

További híreink

Győzelem a Kupában, továbbjutott az ETO!
Megkezdi az ETO a Magyar Kupa szereplését

Megkezdi az ETO a Magyar Kupa szereplését

Csapatunk vasárnap az ESMTK ellen játszik a Kupában, csak a továbbjutás elfogadható, célunk a győzelem! Boér Gábor vezetőedzőnk nyilatkozata a cikkben olvasható.

Az ilyen viselkedés megengedhetetlen

Az ilyen viselkedés megengedhetetlen

Közlemény a WKW ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC Merkantil Bank Liga mérkőzésen történt incidensről.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink