Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Szép győzelem a városi derbin

Magabiztosan nyertünk 3-0-ra a Gyirmót FC ellen szép pillanatokat szerezve közönségünknek. Köszönjük a lelkes és profi szurkolást! Csodás percek, örömmámor az ETO Stadionban.

Szép győzelem a városi derbin

Közel háromezer néző előtt remek hangulatban kezdődő városi rangadón az ETO vette kezébe az irányítást, az első félidőben főleg védekező felállásban játszó Gyirmót ellen.

Főleg a mezőnyben folyt a játék, remek párharcokkal és taktikai csatával.

A türelmes játékunkat a szünet előtt gólra váltottuk, mikor Bagi beívelésére Szánthó emelkedett fel a legmagasabbra és bólintott védhetetlenül Pálffi felett a Gyirmót kapujába (1-0).

A második félidőre harcosabb gyirmóti csapat jött ki a pályára, kiegyenlítődött a játék, pár kisebb vendég helyzet jelezte, nem adta fel a sárga mezes alakulat.

A 63. percben kettőre nőtt előnyünk, ritkán látható félpályás találattal. Dvorschák G. felszabadítása a vizes füvön Pálffi előtt megpattanva a hálóba vágódott (2-0).

Érezhetően összeroppant a Gyirmót a két gólos hátrány miatt, tíz perc sem kellett a lendületbe jött és a közönségének futballozó ETO harmadik góljához. A frissen beállt Horváth megharcolva pozíciójáért Szánthó R. beadását az elvetődő Pálffi mellett fejelte a hálóba (3-0).

Az ETO biztosan megőrizte a tripla előnyt a végéig és megérdemelte nyerte ilyen arányban is a városi rangadót.

Szép volt fiúk! Csak így tovább!

Vasárnap a szintén remekül startoló Tiszakécske lesz az ETO ellenfele, a mérkőzés 19 órakor kezdődik az ETO Stadionban!

ETO FC GYŐR–GYIRMÓT FC GYŐR 3–0 (1–0)
Győr, ETO Park, 2950 néző. Vezette: Pintér Csaba (Huszár Balázs, Király Krisztián)
WKW ETO: Horváth T. – Kovács K., Vukaszovics, Dvorschák, Vári – Charizopulosz (Hidi M., 65.), Bagi – Szánthó, Vashkeba, Szimcsó (Gránicz, 80.) – Andrics (Horváth Z., 62.). Vezetőedző: Boér Gábor
GYIRMÓT: Pálfi – Villám, Lipták, Hudák D., Zeke – Vass Á. – Koltai (Szabó L., a szünetben), Lázár P. (Varga P., 76.), Nagy P. (Tóth B., 62.), Heffler N. – Szarka. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Szánthó (1–0) a 42., Dvorschák (2–0) a 63., Horváth Z. (3–0) a 73. percben

Boér Gábor: – A találkozó elején is jól kezdtünk, melynek gyümölcse volt, hogy meg tudtuk szerezni a vezetést, de utána nem nézett ki jól a játékunk. A második szerencsés gólunk után megnyugodtunk, és ekkor már azt nyújtották a fiúk, amit elvárunk tőlük. Óriási skalp ez nekünk.

Csertői Aurél: – Sajnos a saját csapatomról ma nem tudok jót mondani, rengete-g hibával, pontatlanul futballoztunk. Szünet után kicsit feljöttünk játékban, de a kapu előtt ismét kimaradtak a helyzeteink, a második kapott gól azonban demoralizáló volt. Az ETO megérdemelte a mai győzelmet, sajnos mi nem nyújtottunk olyan teljesítményt, amiért pontot érdemeltünk volna.

eto.hu

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó hírek

SZERDA: ETO-GYIRMÓT RANGADÓ

SZERDA: ETO-GYIRMÓT RANGADÓ

Szerdán a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában ismét összecsapnak a városi riválisok.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink