Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Jövő héten megkezdődik a felkészülés

Boér Gábor vezetőedzővel és stábjával indul a felkészülés a 2019/20-as szezonra. 10 nap edzőtábor a Lipóti Sportkomplexumban, illetve kilenc felkészülési meccs van a tervben.

Jövő héten megkezdődik a felkészülés

Kilenc mérkőzéssel hangol a WKW ETO FC Győr a Merkantil Bank Liga bajnoki rajtjára, több első osztályú csapattal is megmérkőzünk, az Újpest és a Puskás Akadémia mellett a szlovák I. Ligás Nitra és az AC Trencín, valamint az izraeli Kiryat Shmona ellen is pályára lépünk.

Június 17-től újra felpezsdül az élet az ETO-nál, megkezdődik a felkészülés az idei bajnoki szezonra. Boér Gábor vezetőedző, Makra Zsolt asszisztens edző, Kovács Tamás erőnléti edző és Dürgő Péter videoelemző alkotta stáb irányítja a WKW ETO FC Győr csapatát a 2019/20-as szezonban.

Az első héten az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok várnak a játékosokra, majd erőnléti edzések következnek a program szerint, személyes és csapatszintű, valamint taktikai megbeszélésekkel, videózásokkal tarkítva. 

A következő héttől 10 napra Lipótra helyezi át főhadiszállását a WKW ETO, ahol folytatódhat a felkészülés a Merkantil Bank Liga küzdelmeire.

Két mérkőzést fogunk itt játszani (AS Trencín, FK Puchov), majd a szlovák Fortuna Ligás Nitra következik a programban idegenben, amit majd az ETO Stadionban az Újpest FC elleni meccs követ.

Ezután Felcsúton folytatjuk, majd a felkészülés utolsó szakaszára újabb négy csapat érkezik, köztük érdekességképpen az izraeli Kiryat Shmona csapata, íme a friss időpontok!

A WKW ETO FC Győr edzőmérkőzéseinek időpontjai:

További híreink

Győzelem a Kupában, továbbjutott az ETO!
Megkezdi az ETO a Magyar Kupa szereplését

Megkezdi az ETO a Magyar Kupa szereplését

Csapatunk vasárnap az ESMTK ellen játszik a Kupában, csak a továbbjutás elfogadható, célunk a győzelem! Boér Gábor vezetőedzőnk nyilatkozata a cikkben olvasható.

Az ilyen viselkedés megengedhetetlen

Az ilyen viselkedés megengedhetetlen

Közlemény a WKW ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC Merkantil Bank Liga mérkőzésen történt incidensről.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink