ETO 115 Toto  |  Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Újabb győzelem!

Küzdelmes, kemény találkozón a 2001-es születésű Múcska Viktor góljával szereztük meg a győzelmet. A rendkívül feszült mérkőzésen a lefújásig nagyot harcolva megőriztük az egy gólos előnyünket. Szép volt fiúk!

Újabb győzelem!

5 fiatallal a kezdőcsapatban lépett pályára az ETO, Herczeg Miklós vezetőedző bizalmat szavazott Tóth Dávidnak, Kalmár Olivérnek, Kovács Krisztiánnak, Szimcso Viktornak és Múcska Viktornak is, aki győztes góllal hálálta meg a lehetőséget. 

Az első pár perc alapján már érezhető volt, hogy küzdelmes mérkőzésre lesz kilátás. A főleg a mezőnyben folyó játék kevés helyzetet hozott, komoly gólszerzési lehetőség egyik kapu előtt sem alakult ki, egészen a 29. percig. Csapatunk centere Lovrencsics lőtt kapura, de a hazai kapus, Molnár védett.

Két perccel később Andric tört be a kécskei 16-oson belülre, lövését Molnár szögletre ütötte.

A lendületbe jött ETO a következő támadásnál megszerezte a vezetést! Saját nevelésű 2001-es fiatalunk, Múcska Viktor egy bal oldali beadás után lőtt hatalmas gólt! (0-1)

A mérkőzés első félidejére főleg a küzdelem volt jellemző, helyzet nagyon ritkán alakult ki a kapuk előtt. A hajrá kezdetén megélénkültek a győri támadások, megérdemelt volt az ETO vezetése. Házigazda lehetőség nem alakult ki. Rövid pihenés után folytatták a játékot a csapatok.

A második félidőben megszületett az első kécskei kapura lövés, ami Gréczi Márton nevéhez fűződik.

Mindkét csapat vezetőedzője cserékkel frissítette gárdáját, az ETO-nál Hidi és Szánthó érkezett.

Csapatunk a találkozó végéig már csak az eredmény megtartására törekedett. A 77. percben Szabó László lőtt középről éppen Horváth kezeibe.

Egyre több sárgalap is kiosztásra került, főleg a hazai csapat játékosainak.

A mérkőzés végén volt két lehetősége a tiszakécskeiknek az egyenlítésre, de mindegyik kimaradt.

A 89. percben Batizi-Pócsi Balázs lőtt kiszorított helyzetből, szerencsénkre a labda elkerülte a kapunkat.

Utolsó momentumként a Tiszakécske szabadrúgást végezhetett el jó szögből, de a kapu fölé szállt Kirchner lövése.

Csapatunk küzdelmes és kemény mérkőzésen szerezte meg a győzelemért járó három pontot, külön öröm, hogy fiataljaink egytől egyig jó játékkal szálltak be, Múcska Viktor pedig megszerezte első gólját a felnőtt csapatban a Merkantil Bank Ligában! Szép volt fiúk!


DUNA ASZFALT TVSE - WKW ETO FC GYŐR 0-1 (0-1)

2019. április 07. Tiszakécske Városi Sportcentrum | Merkantil Bank Liga 31. forduló, NBII-es bajnoki mérkőzés 
Játékvezető: Szilágyi Sándor 
Asszisztensek: Csatóri Tibor, Tőkés László, (Nagy Róbert) 

Gólszerzők: Múcska V. (36.)

Tiszakécske kezdő: Molnár- Benkó, Ludánszki, Dr. Kardos, Sváb, Szabó L., Kocsis, Huszti, Tölgyesi, Károly, Batizi-Pócsi Cserék: Helesfay, Oláh, Polyák, Kirchner, Gréczi, Stoiacovici, Gréczi. Vezetőedző: Szabó István László 

ETO kezdő: Horváth - Tóth, Koszó, Vukasovics, Kalmár - Vashkeba, Kovács, Múcska - Szimcso, Andric, Lovrencsics Cserék: Gyurákovics, Szánthó, Vadász, Szalánszki, Hidi, Petró, Kovác. Vezetőedző: Herczeg Miklós 

eto.hu

További híreink

A III. Jótékonysági Kispályás Focikupa eredményei

A III. Jótékonysági Kispályás Focikupa eredményei

Sikeresen lezajlott a III. Jótékonysági Kispályás Focikupa az ETO FC-nél 2019. június 15-én, szombaton. A torna résztvevői a Mit Tehetnék Érted Autista Otthon Alapítványt támogatták.

Gránicz Patrik is csatlakozott a kerethez
Beindult a munka

Beindult a munka

Két napja tart az ETO felkészülése, de a munka már megkezdődött. Ma még egy edzés vár a csapatra délután, holnap pedig orvosi vizsgálatokkal folytatódik a hét.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink