Hidi Sándor profi szerződést kapott
U18-as válogatott tehetségünk, Hidi Sanyi, aki már bemutatkozott a felnőtt csapatban bajnoki mérkőzésen, profi szerződést kapott, amihez ezúton is gratulálunk!

Gratulálunk a profi szerződéshez!
Köszönöm szépen a gratulációt, nagyon örülök, hogy szerződést kaphattam. Persze továbbra is legalább ugyanolyan keményen fogok dolgozni edzéseken, ahogy eddig, és remélem, viszonozni tudom a bizalmat, és minél több játéklehetőséghez jutok a felnőtt csapatban minél előbb.
2016 óta vagy az ETO-nál. Mi a legkedvesebb emléked?
Amikor a tavalyi idényben hazai pályán a Sopron ellen egész második félidőben pályán lehettem. Kint voltak a Stadionban az ETO ultrák, nagyon jó hangulatot teremtettek, óriási élmény volt, és ráadásul nyertünk 2-1-re! Volt egy számomra emlékezetes pillanatom a meccsen, az ellenfél kontratámadást vezetett, és a saját tizenhatosunk vonalán átemeltem egy játékos fölött a labdát, és a nézők meg is tapsoltak. Ezt a pályán nem hallottam, de utólag a csapattársaim elmesélték, erre külön büszke vagyok.
Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?
Úgy gondolom, a labdaszerzések és a megszerzett labdák megjátszása az egyik nagy erősségem, és nagyon jó az állóképességem. A bal lábamat szeretném fejleszteni, hogy még univerzálisabb legyek a pályán.
A korosztályos válogatottban is számítanak rád, mik a céljaid a következő időszakban klubszinten és a válogatottban?
Nagyon örülök, hogy számolnak a válogatottban, legközelebb márciusban Örményországban játszunk felkészülési meccseket. Szeretnék minél több mérkőzést játszani a válogatottal és szeretném stabilizálni a helyemet, hogy a jövőben felnőttként is lehetőségem legyen címeres mezben játszani.
Klubszinten szeretnék minél több lehetőséget kapni a felnőtt csapatban, minél jobb eredményeket elérni, és a szezon végén minél jobb helyezéssel zárni a tabellán.