Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Ellentétes félidők a Petrzalka ellen

A két gólos félidei előnyünk és jó játékunk ellenére a második félidőben sikerült ligetfalui csapatnak megfordítani a találkozót.

Ellentétes félidők a Petrzalka ellen

1. Félidő
Harmadik felkészülési mérkőzésünkön a szlovák 2. osztályba idén feljutó pozsonyi FC Petrzalka csapatát fogadtuk az ETO Stadionban. A mérkőzést támadószellemben kezdtük, a játék tempójának irányítására törekedett csapatunk, ami helyzetekben is megmutatkozott, habár az első találatra a 33. percig kellett várni. Magasföldi szabadrúgását követően a vendégek kapusa öklözte a labdát bedobásra. Bagi nagy bedobása a hosszú oldalon jól helyezkedő hetesünkhöz került, akivel a lövés pillanatában szabálytalankodtak, a játékvezető pedig a büntető pontra mutatott. A tizenegyest maga a sértett végezte el rendkívül magabiztosan, 1:0.

Néhány perccel később Tar kapott rúgást a combjára, ezért elővigyázatosságból cserélt  vezetőedzőnk, Tar helyére Vadász érkezett. A 39. percben ígéretes helyről, de elég távolról jutottunk szabadrúgáshoz. A labda mögé csapatkapitányunk és Völgyi Dániel állt, végül az utóbbi vállalta el a lövést, és milyen jól tette! Hatalmas bombájával kilőtte azt a bizonyos pókot a felső sarokból (2:0). A félidőt jelző hármas sípszóig több gól nem született, csapatunk pedig megérdemelt, 2 gólos vezetéssel vonulhatott szünetre.

2. Félidő
A második félidőre csere nélkül futott ki a Mészöly legénység, de játékosaink intenzíven melegítettek a kapu mögött. Öt perc elteltével jött is a frissítés Szimcso és Erdélyi személyében, ennek ellenére újabb gólt már a Petrzalka ért el a 67. percben.

Szögletet követően a tizenegyes pont környékén Nemecet találta meg a labda szerencsével, aki ügyes labdaátvétellel ziccerbe játszotta magát és nem is hibázott (2:1). A 76. percben sajnos könnyelmű védelmi hibánkat kihasználva került ziccerbe ellenfelünk és Lády révén – komáromi második találathoz hasonlóan – újabb elkerülhető gólt kaptunk (2-2).

A folyamatos cseréket követően játékunk már nem volt annyira gördülékeny, a játék jobbára mezőnyben zajlott kisebb lehetőségekkel mindkét kapunál. A végeredmény a hosszabbításban alakult ki, miután vendégeink szögletét követően Vicián maradt teljesen egyedül az ötösön, és zavartalanul fejelt Horváth kapujába (2:3).

Mészöly Géza: „Ezen a mérkőzésen is külön kell választanom a félidőket, az első félidőben – a második felkészülési meccshez hasonlóan – nagyon sok pozitívumot láttam. Néha talán kicsit pontatlanabb volt a játékunk, mint az előző mérkőzésen, de mégis összességében – nem csak a gólok miatt, hiszen az mindkettő pontrúgásból esett – voltak szép, kidolgozott helyzetek, például a Magasföldi Józsi kapufája. A második félidő megint kicsit csalódás, többet cseréltem, megbolydult a csapat és már nem tudták ugyanazt hozni védekezésben, nem csak a két pontrúgásból bekapott gól miatt, de 2-0-ás vezetés után 3 gólt kapni a második félidőben egyszerűen elfogadhatatlan. Még arra sem lehet fogni, hogy most, a felkészülés 3. hetében a legfáradtabb a csapat. Akaratban sokkal többet kell hozni a beszállóknak, jobban leszaggatni a mezt magukról, mutatni, hogy „én akarok teljesíteni”, „játszani akarok ebben a csapatban”, ezt pedig több játékosnál nem éreztem. A védekező pontrúgásnál a jövőben nagyon szigorú leszek, erre oda kell figyelnünk. Benne van, hogy ott van a támadó játékos nyakán a mi játékosunk és mégis be tudja fejelni, de sokkal nagyobb agresszivitás kell, és jobban kell hárítani ezeket a rögzített szituációkat. Természetesen inkább most jöjjenek ki a hibák, mint hogy azt hinnénk, minden rendben van, fantasztikus csapatunk van és el vagyunk ájulva magunktól. Soha nem jó kikapni, de ezek a gólok is rámutattak arra, hogy mi az, amit még gyakorolni kell, és mi az, amit nekem számon kell kérni a játékosoktól.”

WKW ETO FC Győr – FC Petrzalka  2:3 (2:0)

Gólszerzők: Magasföldi József (33., 11 m), Völgyi Dániel (39.) – Nemec Jakub (67.), Lády Frantisek (76.), Vician Martin (91.)

WKW ETO FC Győr: Horváth Tamás (K) – Tar Zsolt (35. Vadász Viktor), Vukasovic Marko, Völgyi Dániel (60. Baracskai Roland) – Bagi István (70. Hidi M. Sándor), Tajthy Tamás, Jakab Dávid (70. Szánthó Regő), Kovács Krisztián – Koltai Tamás (55. Szimcso Viktor), Mervó Bence (55. Erdélyi László), Magasföldi József (CSK) (60. Szatmári Lóránd)

További híreink

Győzött az ETO Pápán

Győzött az ETO Pápán

Harmadik felkészülési mérkőzésén 2-0-ra nyert a WKW ETO a Perutz FC otthonában. A gólokat Andric Nemanja és Jakab Dávid szerezték.

Molnár Kevin a válogatottban!

Molnár Kevin a válogatottban!

Az éppen ma születésnapos győri játékos, az U15-ös válogatottba kapott behívót, Spanyolországba utazhat egy nemzetközi tornára.

Szombat: Pápai Perutz-WKW ETO

Szombat: Pápai Perutz-WKW ETO

Jöhet a harmadik megálló a WKW ETO FC Győr felkészülési programjában, majd következő héten újabb két mérkőzéssel hangol az ETO a tavaszra.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink