ETO 115 Toto  |  Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Mészöly Géza a felkészülés első tapasztalatairól

Interjú vezetőedzőnkkel, Mészöly Gézával az első élményekről, tapasztalatokról és a felkészülés első másfél hetéről.

Mészöly Géza a felkészülés első tapasztalatairól

Fotó: Mészáros Mátyás | kisalfold.hu

Lassan eltelik a felkészülés második hete. Hogy érzed magad az ETO-nál, mik az első tapasztalataid a felkészüléssel kapcsolatban?

Szinte várakozáson felüli érzéseim vannak, így az első hét után az fogalmazódott meg bennem, hogy sokkal többet kaptam vissza a csapattól, mint amire gondoltam volna mind fegyelmezettségben, mint hozzáállásban. A csapat állapota is abszolút megfelelő, így amit elgondoltunk, azt meg tudtuk csinálni az első héten. Ugyanígy vagyunk a második héttel is, amit szerettünk volna, azt meg tudtuk valósítani, és –lekopogom – eddig a sérülések is elkerültek bennünket szerencsére, tehát nagyon jól tudunk dolgozni a játékosokkal. Ott van az izgalom ilyenkor mindenkiben, hogy jó keretet sikerüljön kialakítani, hiszen ez a legfontosabb cél most amellett, hogy készülünk a bajnokságra. Nagyon fontos, hogy jó játékoskerettel tudjunk nekiindulnia következő szezonnak, ami úgy látom, kezd körvonalazódni.

Sikerült már megismerkedni a játékosokkal? Milyen a közös munka, milyen az öltözői hangulat?

Azt gondolom, már teljesen sikerült megismerkedni, már mind az arcokkal, mind a nevekkel képben vagyunk a kollégákkal, és már nem keverjük össze egyik fiatalt a másikkal. Szerintem ez jó, de éppen azért, mert a mezőnyt már valamennyire ismertük, láttam a Győrnek sok mérkőzését, az új arcok meg természetesen azért kerültek ide, mert tisztában voltunk a képességeikkel. Nem akarok ömlengeni, de összességében tényleg azt mondhatom, hogy jól érzem magam és jó dolgozni a srácokkal. Most jön majd az érdemi része abban a tekintetben, hogy most kell majd finomítani és összehangolni, hogy igazi csapat legyen, és kialakuljon egy olyan tengely, amiben a vezérek ott vannak a pályán és lehet rájuk számítani.

Mik a felkészülés legfontosabb céljai?

Egy 38 mérkőzéses bajnokságra kell felkészíteni a csapatot, ami elég megterhelő, sok utazással és sok hétközi fordulóval. A legfontosabb cél, hogy egy CSAPAT kialakuljon, és örömmel mondhatom, hogy úgy látjuk, minden posztra kettő szinte azonos képességű játékost fel lehetne állítani, úgyhogy nagy harc lesz a csapatba kerülésért. Úgy érzem, hogy az edzői stáb készen áll és megfelel ennek a kezelésére is, mert nagyon jól tudjuk, hogy aki egy kicsit kevesebbet játszik, az már nem annyira elégedett, azt pedig kezelni kell. A kupamérkőzésekkel és a hétközi fordulókkal együtt nagyon sok mérkőzés lesz, és aki teljesít, annak hiszem, hogy lesz lehetősége bebizonyítani, hogy helye van a csapatban. Ez a játékosokon múlik, és hiába vagyunk akár 20 mezőnyjátékossal, vagy 21-22-vál amikor lezáródik a keret, aki teljesíteni fog és akire lehet számítani, annak biztos, hogy lesz játéklehetősége, és annak élnie is kell vele.

Holnap lesz az első hazai felkészülési mérkőzés a KFC Komárno ellen. Mit vársz a mérkőzéstől, milyen eredménnyel lennél elégedett?

„Most élesben is megpróbálhatjuk azokat a dolgokat, amiket edzésen gyakorlunk, az edzés is azért van, hogy kijavítsuk a hibákat, ugyanígy gondolkodunk a felkészülési meccsekről is. Persze minden mérkőzést meg akarunk nyerni, hiába „csak felkészülési”, a Győrnek, főleg hazai pályán úgy kell kimenni, hogy meg akarja és meg is nyeri a mérkőzést. De mégis, mivel felkészülés, inkább most jöjjenek ki azok a hibák, amik benne vannak. Több játékrendszerben is szeretnénk gondolkodni, hogy mérkőzésen belül is több felállásban tudjon játszani a csapat, és csere nélkül is át tudjunk állni egy másabb játékra. A terv az, hogy mivel elég nagy terhelést kaptak a játékosok, - volt egy gyorsasági-állóképességi felmérés a héten-, mindenki csak 45 percet fog játszani. Kellenek ezek a mérkőzések, mert a múlt heti edzőmérkőzés is beigazolta, hogy sokkal jobban kijöttek olyan dolgok, amik az azt megelőző edzéseken kevésbé mutatkoztak meg. Nagyon várom, hogy a két félidőben hogy tudják megmutatni a játékosok a legjobb oldalukat.”

További híreink

ETO húsvét a győri kórház gyerekosztályán

ETO húsvét a győri kórház gyerekosztályán

A héten játékosok és a klub képviselői meglátogatták a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekosztályán a kis betegeket, és játékokkal, finom csokikkal és ETO-s apróságokkal lepték meg őket.

Folytassuk fiúk!

Folytassuk fiúk!

Vasárnap a WKW ETO FC Győr a Vác FC otthonába látogat a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Herczeg Miklós és stábja eddig három győzelemmel áll, szerinted meglesz a negyedik is? Beharangozó cikkünket itt olvashatod.

Kérdezd a szervezőt!

Kérdezd a szervezőt!

Ma 14-16 óra között Csatári Sebastian, a tábor főszervezője várja az érdeklődőket és szívesen válaszol a kérdésekre!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink