Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

ETO Futsal U15: Ötödszörre Final Four!

Ebben a korosztályban az ETO Futsal U15 negyedszerre lehet bajnok! A vasárnap Üllőn megrendezésre kerülő Fiú U15 Futsal Final Fourban, a Győr mellett a Várda LA, a Városgazda UP, és az Illés Sport Alapítvány játsszanak az érmekért. Amennyiben az ETO U15 az elődöntőben legyőzi a Várda LA együttesét, illetve a döntőben pedig a Városgazda vs Illés Sport A. elődöntő győztesét is, négyszeres bajnok lehet!

ETO Futsal U15: Ötödszörre Final Four!

A címvédő ETO Futsal U15, mindhárom középdöntőben játszott mérkőzését megnyerve magabiztosan jutott a korosztályos országos futsal 4-es döntőbe, ahol egymás után negyedszer is bajnoki címet nyerhet.

Páratlan sorozat a győrieké, a futsal U15 korosztály zsinórban ötödször! jutott a Final Fourba. A döntőkben egy ezüstérem után sikerült a triplázás, háromszor hódította el az ETO Futsal U15 a bajnoki trófeát.

2013/14-ben Molnár Attilával második, 2014/15-ban Molnár Attilával Bajnok, 2015/16-ban Büksi Zsolttal Bajnok, 2016/17 Büksi Zsolttal Bajnok lett az U15.

Az ellenfelek közül a Várda és az Illés Sport nagypályás futballt játszik, masszív csapatok. A Városgazda kerete és a Címvédő ETO is a futsalt képviseli.

Remélhetőleg sikerül a bajnoki cím megvédése és az ETO negyedszer is diadalmaskodik! A legjobb négybe kerüléssel már elérték az alapcéljukat a győriek, azonban a döntőkben is szeretnének maradandót alkotni.

Az ETO Futsal 2017/18-as csapatának tagjai:

Játékosok: Tamási Bence, Mézer Viktor, Járóka Benjámin, Szabó Koppány, Németh Márton, Samu Tamàs, Drucskó Zalán, Márk Dániel, Madar Imre, Lukács Máté, Jakab Domonkos, Kárpáti Zoltán

Vezetőedző: Gerárd Martinez; Segítői: Juanra Calvo Rodriguez, Molnár Attila

A Fiú Futsal U15 Final Four menetrendje:

Elődöntők:
VÁROSGAZDA UP – ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY
2018.05.27 | 14:00 | Üllő Városi Sportcsarnok

ETO FUTSAL – VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA
2018.05.27 | 14:50 | Üllő Városi Sportcsarnok

3. helyért (BRONZMECCS)
1. ELŐDÖNTŐ VESZTESE - 2. ELŐDÖNTŐ VESZTESE
2018.05.27 | 15:40 | Üllő Városi Sportcsarnok

1. helyért (DÖNTŐ)
1. ELŐDÖNTŐ NYERTESE - 2. ELŐDÖNTŐ NYERTESE
2018.05.27 | 15:40 | Üllő Városi Sportcsarnok

Az ellenfelek útja a legjobb 8 között:

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink