Fontos ETO győzelem! Zamostny 11-ese döntött
Zamostny 11-es góljával Szpari-ETO 0-1! Nagy küzdelemben fektette vállra a Nyíregyházát az ETO, Szentes Lázár győzelemmel debütált az ETO vezetőedzőjeként!

Jól kezdte az ETO az első 20 percet, több lehetősége volt megszerezni a vezetést a Nyíregyháza elleni Merkantil Bank Liga bajnoki mérkőzésen. A 6. percben Magasföldi fejese csattant a felső lécen, majd Zamostny lövésénél, és Völgyi szöglete után védett jól Jova a Nyíregyháza kapusa.
Kiegyenlítődött a mérkőzés a 20. perc után, egyre jobb erőben futballozott a hazai csapat, azonban sikerrel verte vissza az ETO a Szpari nem túl veszélyes támadásait.
A hajrá azonban ismét a Győré volt, úgy tűnt gól nélküli döntetlennel zárul az első 45 perc, azonban egy gyors vendég szabadrúgást követően Zamostny lövését kézzel hárította egy kétségbeesetten elvetődő hazai védő Hinora, 11-est ítélt a 45 percben az ETO számára a játékvezető!
A büntetőt Zamostny lőhette, aki magabiztosan vágta a jobb alsó sarokba a 11-est, amivel megszerezte a vezetést a WKW ETO (0-1)!
A szünet után jól tartotta magát az ETO, a Szpari próbálkozásai rendre a győri védelemben, vagy Gyurákovics kezében haltak el. Támadó játékuk Bajzát beállásával sem volt meggyőző, sőt Beliczky egy szerencsésen visszapattant labdával egyedül roboghatott Jova kapuja felé, de kimaradt az ETO nagy lehetősége.
Sajnos nagy ára lett a küzdelmes játéknak, mindhárom cseréjét az ETO-nak sérülés miatt kellett meglépnie. Vadászt még a meccs első harmadában, Zamostnyt a 66. percben, Magasföldit a 88. percben kellett sérülés miatt lehozni. Jobbulást kívánunk mindannyiuknak!
Jól romboltunk a hajrában is, a Szpari egyetlen igazán nagy lehetőségét Pekár bombázta fölé, miután Papp beadására érkező támadó szabadon lőhetett. A négy perc hosszabbítás sem hozta meg a Nyíregyháza egyenlítését az ETO taktikus végjátékának köszönhetően.
A WKW ETO küzdelmes, érett játékkal megérdemelten szerezte meg a Szpari otthonában a győzelemért járó 3 pontot! Szép volt fiúk!
A Nyíregyházi Spartacus - WKW ETO FC Győr online közvetítését itt olvashatod: http://www.eto.hu/online-kozvetites/76/nyiregyhaza-spartacus-wkw-eto-fc-gyor/
Lucsányszky Tamás: Az első negyedórában ránk erőltette az akaratát az ETO, nem kezdtünk jól. Ezután az első félidő 2. felében fölénybe tudtunk kerülni, de nem volt gördülékeny a játékunk, úgy vélem játékosaink kevés ömbizalommal futballoztak ma este. Önbizalom nélkül nehéz játszani, sajnos a hibák is előjöttek, a 2. félidőben csinálzunk 3-4 hibát, amiből a Győr feljött. Azt gondolom, hogy a Győr fölött voltunk jelen pillanatban, ezt a lehetőséget meg kellett volna ragadnunk. Ha nem birtokoljuk a labdát és nem mi játszunk akkor nehéz mérkőzést nyerni. Nagy taktikai csata folyt a pályán, eldönthettük volna saját magunk javára a találkozót. Gratulálok a Győrnek, megérdemelten nyerték meg ezt a párharcot! Kevés hittel játszottunk, sajnos kevés futball volt a játékunkban.
Szentes Lázár: Jobban kezdtük a mérkőzést, mint a Nyíregyháza, helyzeteink is voltak, domináltunk, nem csak a játékban, a helyzetkialakításban is, kapufánk is volt. Utána 10 percig a Nyíregyháza rendezte a sorait. Jobban játszottak egy kicsit beszorultunk, de a félidő végén sikerült a vezetést megszereznünk. A második félidőben már korántsem volt tökéletes, 0-1 után tudtuk, hogy a Nyíregyháza nagy erőkket fog mozgósítani. Játékban ekkor már nem voltunk olyan pontosak, de szerencsére meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A mérkőzés felkészülésekor arra koncentráltam, hogy a csapatjáték erősítése és kialakítása volt a legfontosabb teendő. Ezekből már jeleket láttam a találkozón, ami ma estére elégedettséggel tölt el, de persze van hova még fejlődnünk.
Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Zamostny (45+1p)
Sárgalap: Bagi I. (39p), Szimcso (63p), Csilus (75p)
Nyíregyháza: Joda - Fodor, Sinanovic (Kártik 71p), Holdampf, Rezes (Bajzát 66p), Pekár, Gajdos (Papp M. 76p), Hinora, Kelemen, Csilus, Farkas
Cserék: Megyeri, Máté, Kártik, Bajzát, Kesztyűs, Papp, Dragoner | Vezetőedző. Lucsányszky Tamás
WKW ETO FC Győr: Gyurákovics – Vadász (Kovács 25p), Nagy Á., Debreceni, Völgyi - Bagi - Szimcsó, Magasföldi (Tajthy 88p), Szatmári L., Beliczky – Zamostny (Kabát 66p)
Cserék: Szatmári Z., Tajthy, Gyagya, Kabát, Zeke, Kovács, Rokszin | Vezetőedző: Szentes Lázár