Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Értékes 3 pont a Honvéd II. ellen

Hátrányba került a Honvéd II. ellen az ETO, de a zöld-fehérek meg tudták fordítani az állást a szünetig. A 2. félidőben fokozatosan fölénybe került a Győr és végül a vártnál könnyebben nyert, a végére elfáradó kispestiek ellen. A győri gólokat még az 1. félidőben Magasföldi, aztán Szabó Lukas szögletéből Kabangu (öngól), végül a harmadikat a szünet után Zamostny szerezte.

Értékes 3 pont a Honvéd II. ellen

Remek tavaszias időben kezdődött meg az ETO FC Győr és a Budapesti Honvéd II. összecsapása. Az első akciót a vendégek vezették, de Kunsági védett. Az első húsz percben ugyan többet birtokolta a labdát az ETO, türelmetlenül és pontatlanul játszottak, a kulturáltan játszó Honvéd II. ennek megfelelően egy kontratámadás végén Herjeczki emelésével megszerezte a vezetést a vendég csapatnak (0-1).

Sajnos Kabát ütközött az ellenfél tizenhatosánál, a kezére esett, sokáig ápolták majd nem tudta folytatni a játékot, Szabó Lukas váltotta a pályán.

A vendég gól jót tett a játéknak, az ETO magasabb sebességre kapcsolt, és a 30. percben Magasföldi fejesével kiegyenlítettünk! (1-1).

Ugyan pontatlanok voltunk még, majd pár helyzetet sikerült kialakítani, ebből a 41. percben Szabó Lukas szögletéből a vendég KABANGU JOHN`S KADIMA csúsztatott fejjel a saját kapujába (2-1).

A szünet jót tett a Győrnek, harcosabb és támadóbb felfogásban játszó ETO az 58. percben kettőre növelte a hazai előnyt Zamostny találatával. Jó ütemben ugratta ki Szabó L. középen Zamostnyt, két védő között a kifutó Somogyi Csaba mellet csinált egy cselt, majd laposan a Honvéd II. kapujába gurított (3-1).

Nagy ünneplés kezdődött, majd egyre jobban fölénybe került az ETO, ami a támadások számában is megmutatkozott, jól szórakozott a közönség, de bosszankodott is egy kicsit, ugyanis a mérkőzés végéig rendre ki is maradtak az ETO helyzetek.

Sajnos Nagy Ádámot is le kellett cserélni, mivel összefejeltek a vendégek játékosával, Gyagya Attila váltotta a védelem közepén.

Magasföldi hagyott ki egy óriási ziccert 3 méterről a 63. percben, majd Kulcsár lövi a jobb oldalról telibe a kapufát. Ez már a hajrában történt, majd a teljesen elfáradó vendégek ellen újabb 3 helyzet maradt ki: Kulcsár gurítását fogta meg Somogyi, aki középen kapura fordulva becsúszva próbált gólt szerezni, majd Magasföldi emelte fölé Szimcsó átadását. Az lefújás előtt Kulcsár indítására Szimcsó érkezett rakétasebességgel, de lövését lábbal védt-e a Honvéd II. kapusa.

Az ETO FC Győrre ugyan ráijesztett az Honvéd II., azonban gyorsan megfordította az eredményt a szünetig. A folytatásban már az történt amit az ETO szeretett volna, szépen futballozva  3-1-re nyertek a Budapesti Honvéd ellen. Akár nagyobb különbséggel is győzhettek volna a Győr, több ziccerük is kimaradt.

Bekő Balázs (ETO FC Győr vezetőedzője): 
- Nem kezdtünk jól, nem tetszett, amit láttam az első félidő elején. Húsz perc kellett ahhoz, hogy játékba lendüljünk, utána már megvolt az agresszivitásunk, megfelelőek voltak azok a játékhelyzetek amit kialakítottunk. Sikerült az első félidőben megfordítani a meccset, a szünet után jól is játszottunk, megvoltak a kapu előtti lehetőségeink, elég sok helyzetet dolgoztunk ki,  úgy hogy én azt gondolom, hogy egy értékés 3 pontot szereztünka  Honvéd II-től."

A mai magabiztos és értékes győzelemmel, az ETO tartja a lépést az Érddel, akik 1-0-ra nyertek a Kaposvár otthonában.

A mai nap két játékosunk is megsérült, neki mielőbbi jobbulást kívánunk! Sajnos Kabát Péternek óvatosságból gipsz került a karjára (további vizsgálatok várnak sérült kezére). Csapatkapitányunk Nagy Ádám már sokkal jobban van, pihennie kell, de sérülése szerencsére nem súlyos, várhatóan pályára léphet a következő fordulóban. Természetesen, amennyiben pontosabb információt kapunk Kabát Peti és Nagy Ádi sérülésének kezeléséről és gyógyulásáról, azonnal jelezni fogjuk.


NB III. Nyugati csoport 24. forduló

ETO FC Győr - Bp. Honvéd II 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Herjeczki (26.), Magasföldi (30.), KABANGU JOHN`S KADIM (41.), Zamostny (58.)

ETO FC Győr: Kunsági, Vadász, Varga, Nagy J., Nagy Á (Gyagya A.), Pongrácz, Csizmadia, Szimcso, Magasföldi (Kulcsár K.), Kabát (Szabó L.), Zamostny
Cserék: Gyurákovics, Beliczky, Kulcsár, Rácz, Gyagya, Medgyes, Szabó

Budapest Honvéd II.: Somogyi, Palmes, Soós, Herjeczki, Kabangu, Villám, Márton, Csábi, Király, Rózsahegyi, Göblyös
Cserék: Major, Lukács, Kovács, Máté, Váczi, Erdős

eto.hu

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


További híreink

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Fiatal játékosunk, a 19 esztendős Tóth Rajmund meghosszabbította szerződését csapatunkkal. Egykori akadémistánk 2026 nyaráig írta alá új kontraktusát.

Fölényes hazai győzelem

Fölényes hazai győzelem

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában csapatunk a Vasas otthonában lépett pályára, ahol a hazaiak fölényes győzelmet arattak.

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 17. fordulójában a Csorna látogatott az ETO Parkba, ahol a vendégek már két góllal is vezettek, ám fiataljaink remekül hajráztak, és a ráadásban fordítani tudtak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink