Nyugati rangadó szombaton!
16:00-tól a Kaposvári Rákóczival mérkőzik meg csapatunk. A rangadó mellett amiatt is érdemes lesz kilátogatni a Stadionba, hogy a Mikulás minden gyermek számára ajándékcsomaggal készül!

Az ETO FC Győr rangadót vív a hétvégén a tavaszról előre hozott fordulóban. A feljutásért vívott harcban az egyik riválist, a Kaposvári Rákóczit fogadja.
A visszavágás vágya is fűtheti a győrieket, hiszen a nyári nyitányon 1–0-ra veszítettek Somogyországban.
Kulcsár Kornél, az ETO 25 éves remek középpályása Kaposváron kezdte a pályafutását, így számára még különlegesebb lehet a rangadó.
„Valóban ott lettem ismert játékos, de már elég régen elkerültem a városból – kezdi a futballista. – Az ETO-n kívül már többször, például a Haladás, a Pápa és a Mezőkövesd színeiben is játszottam a Rákóczi ellen, így ebből a szempontból nem érzek semmi különlegeset a szombati meccs előtt."
Győrött nagyon jót tett a szurkolók és a csapat hangulatának, hogy az ETO szép győzelmi sorozatban van, a listavezető Érd pedig bukott a legutóbbi bajnoki fordulóban. Ráadásul a Vasas elleni hétközi kupamérkőzésen – a kiesés ellenére is – szórakoztató játékot mutatott az ETO.
„Úgy gondolom, az idény második felére összerázódott a társaság. Érthető, hogy kellett ehhez egy kis idő, hiszen sok futballista érkezett a csapathoz. De ma már minden adott nálunk a sikerhez: a forma, a játéktudás és a kiváló csapatszellem is. Az ETO-nak nagyon erős a játékoskerete, a meccsre nevezett tizenhat futballistába is nehéz bekerülni, nem beszélve a kezdőről. Állítom, ez a jelenlegi keret az NB II élmezőnyében is megállná a helyét. A magam teljesítményéről azt gondolom, hogy ahová az edzőm állít, ott igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani. Úgy érzem, mostanában elég jól megy a játék, a Csepel ellen gólt is szereztem. Elégedett persze nem lehetek, mert a jónál is lehet még jobban játszani."
A hétvégi rangadóval kapcsolatban a támadónak egyértelmű véleménye van.
„Biztos vagyok benne, hogy legyőzzük a Kaposvárt, hiszen sokkal jobb és erősebb a csapatunk és ezt a pályán be is fogjuk bizonyítani. A szurkolóink segítségével miénk lesz a három pont" – fogalmazott Kulcsár Kornél.
www.kisalfold.hu