Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Izgalmas mérkőzések jönnek

A Gyirmót FC II. a Kaposvár csapatát fogadja és reméljük a sportszerűség alapján ezen a mérkőzésen is láthatunk 5-6 visszajátszót, ahogy ellenünk. Az Érd igazi rangadón a PFLA II. ellen játszik, az ETO Stadionba pedig a Csepel látogat.

Izgalmas mérkőzések jönnek

ETO FC Győr - Csepel szombat 16:00

A kiszámíthatatlan formát hozó Csepel csapata lesz a vendégünk szombaton. A szigetiek az utóbbi öt mérkőzésükön két győzelmet, egy döntetlent és két vereséget tudnak felmutatni. A csapat házi gólkirálya Németh Gábor már 6 gólt tudott szerezni, legutóbb a Diósd ellen talált be, kétszer. A mieink nagyon jó formát mutatnak, igaz egy fájó vereség is becsúszott, de azóta már rangadón vertük 3-0-ra a Csornát és 4-0 sikerült nyerni a Sárvár csapata ellen, ráadásul mindkettő győzelem idegenben született.

Korsós György elemzése:

A Gyirmót FC II. elleni sokkoló vereség után gyorsan sikerült talpra állni a fiúknak, melynek köszönhetően nem csak jól, hanem nagyon eredményesen futballoztak az elmúlt két idegenbeli mérkőzésen. Az őszi szezon finisében nyolc napon belül három hazai mérkőzést játszunk, melyek mindegyikét egyformán fontosnak ítélem meg. Jelenlegi szituációnkban mindig a soron következő találkozó a legfontosabb, azt kell sikerrel abszolválni. A Kaposvárt hétvégi fiaskója után megelőztük a táblázaton, tehát a Csepel ellen feltétlenül nyernünk kell, hogy somogyi riválisunk Gyirmót FC II. elleni eredményétől függetlenül az idei utolsó hazai mérkőzésünkön mi léphessünk lélektani előnnyel pályára. Hétvégi ellenfelünk meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújt a bajnokságban, s bár a nála papíron erősebb ellenfelekkel szemben is képes szoros eredmények elérésére, mindenképpen meggyőző ETO győzelmet várok.

Gyirmót FC II. - Kaposvár vasárnap 11:00

Riválisunk botlott hétvégén, hiszen kikaptak az Ajka csapatától hazai pályán, így őket már magunk mögött tudhatjuk. Nem lesz egyszerű dolguk a Kaposváriaknak most sem, ha a Gyirmót hasonlóan komolyan veszi ezt a mérkőzést, ahogy ellenünk tette és 5-6 visszajátszóval lép pályára. Reméljük bízhatunk a gyirmóti gárda sportszerűségében és a kaposváriakat is meg tudják fricskázni.

Korsós György elemzése:

Az NB III-ban szereplő második csapatok eredményességét nagyban meghatározza a klubok első csapatának keretéből visszajátszók létszáma. Ezek a játékosok komolyabb minőséget képviselnek, más ritmusban futballoznak és gondolkodnak, mint a rendszeresen „csak” a harmadosztályban pályára lépő társaik, így saját csapatuk tempóját és játékerejét is jelentősen felpörgetik, alaposan megnehezítve ellenfeleik dolgát. A szabályok ezt engedélyezik, játéklehetőséget biztosítanak az egyelőre még a két osztály között lavírozó fiataloknak, illetve a formájukat kereső, esetleg sérülésből visszatérő profik számára. Ezzel egyet is értek, viszont a túlzott mértékű visszajátszás merőben befolyásolja a bajnokság végkimenetelét, s ezt az ETO-nál tavaly is megsínylettük. Megfontolandó lenne a szezon végén ezen csapatok eredményeinek kivonása a végleges tabellából, így tisztább és sportszerűbb lenne az NB III.

A Gyirmót FC II. hétközi összecsapáson pótolja a Sárvár ellen elmaradt mérkőzését, így a megszokottnál nagyobb terhelés elé néznek a héten. A Kaposvárnak az otthonában elszenvedett váratlan vereség után mindenképpen szüksége van a három pontra, hogy ne szakadjon le az élbolytól. Bízom benne, hogy Nagy László, a Gyirmót vezetőedzője hasonlóképpen lesz képes feltüzelni játékosait, és taktikailag is ugyanolyan professzionálisan készíti fel csapatát, mint az ETO ellen, mert az szakmai szemmel nézve parádés tréner teljesítmény volt. Csakis ilyen hozzáállással lehet esélyük a vendég csapat ellen.

Puskás Akadémia II. - Érdi VSE vasárnap 11:00

Megjósolhatatlan kimenetelű mérkőzésre számíthatunk, amin akármilyen eredmény születhet. Az Érd vezeti a tabellát és az utóbbi 5 mérkőzésen 4 alkalommal győzedelmeskedett és egyszer kapott ki. A Puskás Akadémia legutóbbi két meccsét elvesztette és előtte kétszer ikszelt. Ennek ellenére a PFLA második csapata mindig képes meglepetést okozni. 

Korsós György elemzése:

A Puskás Akadémia II. egy nagyon fiatal középcsapat, sok-sok tehetséggel. Viszonylag stabil szezont tudhatnak eddig maguk mögött, igazi meglepetéssel még nem rukkoltak elő egyik irányban sem. Mindenki számára meglepetés azonban az Érd eddigi szenzációs idénye. Eredményességük mellé kifejezetten szórakoztató futball párosul, ez a teljesítmény már nem a véletlen kategóriába tartozik, komoly ellenlábasként kell számolnunk velük a bajnoki címért folytatott harcban. Bár a szívem azt diktálja, hogy nem szívesen látnám őket az őszi szezon végén a tabella élén, ám hátralévő ellenfeleikből és eddig elért pontjaik számából kiindulva erre vajmi kevés esély mutatkozik. Bízom benne, hogy tévedek, de sajnos ez a mérkőzés nagy valószínűséggel a papírformának megfelelően fog alakulni.

További híreink

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Fiatal játékosunk, a 19 esztendős Tóth Rajmund meghosszabbította szerződését csapatunkkal. Egykori akadémistánk 2026 nyaráig írta alá új kontraktusát.

Fölényes hazai győzelem

Fölényes hazai győzelem

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában csapatunk a Vasas otthonában lépett pályára, ahol a hazaiak fölényes győzelmet arattak.

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 17. fordulójában a Csorna látogatott az ETO Parkba, ahol a vendégek már két góllal is vezettek, ám fiataljaink remekül hajráztak, és a ráadásban fordítani tudtak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink