Gólzápor az első edzőmeccsen
Nem sikerült a gyözelem, de nem szégyenkezhetünk, hiszen szoros meccset játszottunk a szezon első edzőmeccsén, az NBI.-ből kiesett Puskás Akadémia ellen. Folytatás szerdán hazai pályán a Salgótarján ellen.

Puskás Akadémia - ETO FC Győr 5-3 (3-1)
ETO FC Győr: Horváth (Kunsági) - Simonfalvi, Nagy, Graszl (Kozma), Fejes (Szalai) - Tajthy (Földes), Pongrácz (Lénárth), Kulcsár (Miklós) - Illés (Fekete), Balajti (Iván), Vankó (Vörösbaranyi)
Puskás Akadémia: Gőcze (Tóth) - Heffler, Forró (Tóth), Fodor, Spandler (Lipcsei) - Zsidai (Lencse), Pekár (Molnár), Márkvárt (Sallai), Makrai (Tischler) - Gajdos (Fényes), Óvári
Gólszerzők: Óvári (11.p), Pekár (15.p, 45.p), Molnár (62.p), Sallai (91.p), illetve Balajti (12.p), Miklós (61.p), Simonfalvi (67.p)
Az új centerünk, Balajti Ádám gyorsan felvette a ritmust, mert már a 12.percben betalált, a próbajátékon szereplő Miklós Viktor becserélése után szintén gólt szerzett. A mérkőzésen sajnos már a 7. percben kényszerű cserét kellett végrehajtani, mert Graszl Károly térde megsérült. A következő felkészülési mérkőzésünket hazai pályán játszuk szerdán 18:00-kor a Salgótarján ellen.