Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzelem a hajrában!

Végsőkig kiélezett küzdelemben gyenge első félidő után egy támadóbb szellemű ETO a hajrában Vörösbaranyi találatával egy gólos győzelmet aratott a Diósddal szemben.

Győzelem a hajrában!

Az első játékrészben kiegyenlített, tapogatózó játékot láthattak a kilátogató szurkolók. Egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Az ETO inkább távoli lövésekből próbált veszélyeztetni, míg a Diósd kontrákkal igyekezett megszerezni a vezető találatot. Ez egyik félnek sem jött össze, pontatlanok voltak a befejezések. 

Félidőben kettőt is cserélt az ETO Ködmön Zoltánt és Mayer Milánt Vörösbaranyi Armand és Weitner Ádám váltotta. Ezeknek a cseréknek meg is lett az eredménye, megváltozott a játék képe és az ETO beszorította a vendégeket saját kapujuk elé. Persze azért hátul is figyelni kellett mert többször is kontrával fenyegetett a Diósd. A nagy küzdés közben több kétes ítélet is született, ezeket firtatta Bekő Balázs is. A játékvezető pedig rendre utasította kispadunkat és mesterünket a lelátóra küldte. A nyomás eredménye „csak” az utolsó percekre lett meg. A hajrában sikerült megszerezni a vezetést. Vankó lódult meg a bal szélen, beadásába a csereként beállt Vörösbaranyi a kapu előtt bele tette a lábát és a labda a hálóba landolt! (1-0)

A mérkőzés online közvetítése itt olvasható!


ETO FC Győr - Diósdi TC 1-0 (0-0)

ETO: Horváth - Köles, Nagy, Csató, Németh, Pongrácz, Illés (Tóth 82.), Vankó, Németh, Ködmön (Vörösbaranyi 46.), Mayer (Weitner 46.)
Vezetőedző: Bekő Balázs 

Diósd: Ténai - Girán, Sipos, Májer, Csanálosi, Mojzer, Pintér, Bonifert (Dunai 69.), Mészáros, Tarnóczy (EL-Sherif 58.), Palkó (Solymos 80.)
Vezetőedző: Csurka Zoltán

Gólszerző: Vörösbaranyi (88.)

 

 

eto.hu Baracskai Ádám

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


Kapcsolódó hírek

Küzdelem a végsőkig!

Küzdelem a végsőkig!

Várjuk szurkolóinkat az utolsó előtti hazai bajnokinkra szombaton 18:00-kor. A gyermekeknek ugrálóvárral, trambulinnal és egy különleges ügyességi játékkal kedveskedünk. Szurkolóink a szünetben értékes nyereményeket nyerhetnek a kapurarúgó versennyel.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink